A jövő Magyarországáért

Ahogyan a dolgok Orbán Magyarországán alakulnak, egyre többször kell idéznünk Ady Endrét. „Most a majdnem államcsínyszerűen hatalomra került feudalizmus és klerikalizmus a lehetőségét is tönkre akarja tenni egy polgári Magyarországnak” írta csaknem 110 évvel ezelőtt; és mi döbbenten vesszük észre a költő-vátesz gondolatának változatlan aktualitását.

A pedagógusok és a Magyarország jövőjéért aggódók több tízezres tábora tiltakozott most a közoktatás tönkretétele, a magyar iskolarendszer tervszerű és tudatos lezüllesztése ellen. A „nemzet napszámosai” pontokba szedték követeléseiket, s példát adó módon, nem saját - egyébként jogos és méltányos – igényeiket és szempontjaikat sorolták előre, hanem tanítványaikét, a gyerekeinkét: az országét.

A fideszbolsevik pártállam iszonyatos közjogi dúlása, a köztársasági Alkotmány egypárti leváltása, a fékek és ellensúlyok hatástalanítása, a munkavállalók jogainak megkurtítása, a társadalombiztosítás alkotmányos garanciáinak megszüntetése, a szociális igazságosság és a társadalmi szolidaritás normáinak félresöprése, az önkormányzatiság alapvető korlátozása, a jogbiztonság és a sajtószabadság kiherélése folyik. Magyarország radikális irányváltása és eltávolítása, nemcsak az Európai Uniótól, hanem a fejlett világ legelemibb demokratikus normáitól is; nos, mindez sokáig elfedte azt, ami talán leginkább jellemzi a fideszes államcsíny galádságát. Orbán Viktor rezsimje nemcsak saját politikai és gazdasági hatalmát akarta évtizedekre bebetonozni, hanem szándékoltan és tudatosan készítette elő és valósítja meg mindmáig a felnövő nemzedékek tartós, évtizedekre szóló kiszolgáltatottságát is. Az iskolák államosítása, a tanszabadság felszámolása, az egymással versengő tankönyvek kötelező lecserélése avítt szellemű, „szabványosított” köznevelési segédeszközökre, már rég nem magyarázható „takarékossággal”: a szándék a fideszes „mágnások és püspökök uradalmának” (Ady) tartós bebetonozása.

Amikor követeljük, hogy a tankötelezettséget ismét emeljék fel 18 éves korig, akkor nem csak a rossz családi körülmények közé születettek és képzetlenek sanyarú jövője miatt aggódunk. Szociológusként minden következményével együtt pontosan látom: a tankötelezettség 16 évre való leszállítása futószalagon állítja elő azon fiatalokat, akik nem kellenek a munkaerőpiacnak! Amikor a lexikális tananyag radikális csökkentését és a kreatív képességek fejlesztését, a kompetenciák növelését elősegítő oktatási rendszert akarunk, nem csak „a gyerekek” érdekében kiáltunk. Amikor a tan- és tankönyvszabadság érdekében emelünk szót, akkor nem csupán szabadelvű küldetésünk szellemében nyilatkozunk meg. Amikor felszólalunk a fiatal generációt a jövő kihívásaira felkészítő pedagógusok szakmai, emberi és anyagi megbecsüléséért, nem csak egy ágazat védelmében kiáltunk. Sokkal többről van szó!

Orbánék közoktatási koncepciója kártékony és nemzetellenes. A programként soha meg nem hirdetett, ám a szakmai és politikai tiltakozások ellenére gátlástalanul keresztülhajszolt közoktatási „blitzkrieg” felégetett és letarolt minden olyan értéket, amelyet az előző kormányok, nemegyszer ellentmondásosan bár, de mégiscsak a jövő, a modern, európai Magyarország érdekében alkottak. Orbán Viktor és cinkosai viszont olyan közoktatást teremtettek, amelynek eredményeképpen évente tízezrek kerülnek ki az iskolarendszerből anélkül, hogy bármiféle, a gazdaságban használható tudással rendelkeznének. Ők az új földesuraknak kiszolgáltatott zsellérek, a helyi hatalom kegyétől függő közmunkások, valamint a munkanélküliek tartós utánpótlásának biztos forrásai. Ha ide számítjuk azt a 340 ezer honfitársunkat is, akik már semmiféle nyilvántartásban nem szerepelnek és semmiféle ellátásban nem részesülnek, akkor ma Magyarországon csaknem 1 millió ember, a lakosság 10 százaléka van a lét és nemlét határán! Ezeket a folyamatosan újratermelődő, kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe taszított honfitársainkat Orbánék nemcsak azért tartják távol a tudás gyümölcsétől, hogy a pártállami kliensei és kegyencei még többet tudjanak ellopni a közösből, hanem azért is, hogy még esélyük se legyen felismerni sanyarú sorsuk okozóit, és nehogy rá tudjanak ébredni a mindenkit megillető szabadság és egyenlőség felemelő lehetőségére.

Ezt a rendszert nem lehet és nem szabad toldozni-foltozni! Ebben a kérdésben nincs, és nem lehet semmiféle alku, kompromisszum, kiegyezés! Amit a magyar közoktatás ügyében a szociáldemokraták, a konzervatív demokraták, a liberális demokraták, az új baloldaliak, a humanista mozgalmak, a szakszervezetek, az érdekvédelmi és civil kezdeményezések, a szülői képviseletek, a lakosaikért bátran kiálló önkormányzatok követelnek - az a rendszerváltás. Alapvető, lényegi változás, tagadása mindannak, amit 2010 óta a fideszes pártállam a közoktatással művelt. Nem csak a KLIK-et kell megszüntetni, hanem az egész közoktatást kell új, a jövő Magyarországát szolgáló pályára állítani. Kreatív iskolákat kell csinálnunk, mely stresszmentes, demokratikus, és a jövőre készíti fel gyermekeinket.

Tanítóink és tanáraink fontos nemzeti ügyben, megfontoltan és határozottan emelték fel szavukat. Az ország jövőjéért aggódó demokrataként, szülőként és állampolgárként, politikusként, közéleti szerepet vállaló szakemberként vagy akár elzárkózó, de felelősen gondolkodó civilként csak egyet tehetünk: minden erőnkkel támogatnunk kell a pedagógusok követelését. Amit megfogalmaztak, amit leírtak, amit képviselnek, reményeim szerint az a IV. Magyar Köztársaság közoktatási koncepciójának a leglényegesebb része lesz. Az Orbán-rezsim bukása után szeretném, ha ez lenne a demokraták, a köztársaság-pártiak közös programjának az alapja. Ha úgy tetszik: ez legyen a kötelező tananyag!

„Ha ezt nincs erőnk megcsinálni, hajtsuk járomba a nyakunkat, s ne nevezzük magunkat nemzetnek és országnak” – írta Ady már egy évszázaddal ezelőtt is, amikor a „demokrata, tudatos, erős magyar polgári Magyarország” vízióját megfogalmazta.