Salgótarján;Seszták Miklós;

2016-02-25 19:35:00

Seszták: a salgótarjániak tudták, hogy igazuk van

A zsarnokság nemcsak a sortüzeknél kezdődik, hanem sokkal hamarabb, az emberi lelkekben, a fortélyos félelem légkörében - mondta Seszták Miklós csütörtökön Salgótarjánban, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

A Pofosz Nógrád megyei szervezete és a Polgári Salgótarjánért Alapítvány rendezvényén a nemzeti fejlesztési miniszter felidézte, a magyar Országgyűlés 16 évvel ezelőtt határozott úgy, hogy február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánítja.

"Azért jöttem ma ide, hogy önökkel együtt hajtsak fejet" a mártírok előtt itt, Salgótarjánban, ahol 1956. december 8-án véres valóságában csapott le az önkény a békésen tüntető emberekre - fogalmazott a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a nógrádi megyeszékhelyen két letartóztatott munkástanácsi vezető kiszabadítását követelve több ezren gyűltek össze a vásártéren.

Máig kérdés, ki adta ki a tűzparancsot, de az biztos, hogy az első lövés után nem volt megállás; a hatalom fegyveresei több mint tíz percen át lőtték a tömeget, a sortűz 131 halálos áldozatot követelt - mondta. Seszták Miklós kijelentette: a halottakról csak a legmélyebb kegyelet szavaival beszélhetünk, de kegyeletünk szól a kommunista diktatúrák összes vértanújának.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy teológushallgató édesapjáról egy Kiss János fedőnevű ügynök írt jelentéseket 1959-től 1980-ig, ezért ő is pontosan tudja, mit jelentett, amikor nem lehetett szabadon beszélgetni, vagy akár nevetni egy viccen. A mai nap a bátorság diadala is, hiszen mindenki, akire ma emlékezünk, a félelem ellenére felemelte a fejét - mondta a miniszter, hozzátéve: a salgótarjáni munkásemberek 1956-ban nem törődtek a tankokkal, mert tudták, hogy igazuk van, 1989-ben pedig egész Magyarország bebizonyította, hogy a mi igazságunk egy szabadon fejlődő, saját döntéseket hozó ország jövőképe.

A megemlékezésen Simon Tibor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje kiemelte, hogy 2011-ben, amikor az Európai Unióban elfogadták, hogy nemcsak a nácizmusnak, hanem a kommunizmusnak is áldozatai voltak, Magyarországon már 11 éves volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Beszélt arról is, hogy a történészek mintegy százmillióra teszik az áldozatok számát, Kínában 65 millió, a Szovjetunióban 20 millió halott volt. Bérczesi Mihályné, a Pofosz Nógrád megyei elnöke a megemlékezésen azt mondta, nem volt a világon még egy olyan eszme, amely annyi véráldozattal járt, mint az úgynevezett marxizmus-leninizmus.