Parlament;vitanap;közoktatás;

2016-03-01 09:09:00

A közoktatás állapota - Vitanap a Parlamentben

Az Országgyűlés ma a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. Előbb azonban még a kormánypárti többséggel elfogadhatják az MNB-törvény módosítását. 

A napirend előtti felszólalásokat követően elsőként megtárgyalják, majd el is fogadhatják az MNB-törvény módosítását, amely emelné a jegybanki vezetők fizetését, valamint szabályozná a jegybank által tulajdonolt gazdasági társaságok és a nemzeti bank által létrehozott alapítványok által kezelt adatok megismerését. A Ház dönthet a postatörvény módosításáról, amely a társaság egyetemes szolgáltatásain kívüli adatokra vonatkozóan korlátozná a nyilvánosságot.

Elfogadhatják továbbá a kormány azon előterjesztését is, amely az olimpiai pályázat támogatásához kötődő adókedvezményt vezetne be.

A határozathozatalok után kezdődik meg a közoktatás állapotáról zajló politikai vita az MSZP kezdeményezésére. A két másik ellenzéki frakció által is támogatott indítvány szerint a vita célja, hogy megvizsgálják "a pedagógusok által is felvetett és a társadalom széles rétegeiben visszhangra talált problémákat", így például a gyerekek előmeneteli lehetőségeit, a pedagógusok munkakörülményeit, a tanszabadság kérdését.