Hirdetések;Vajdaság;Szerbia;Vojislav Koštunica;

2016-03-07 10:28:00

Visszatér a volt elnök

Vojislav Koštunica visszatér a politikába, hogy támogassa a Harmadik Szerbia és a Vladan Glišić vezette Nemzeti háló (Narodna mreža) tömörülést – írta a Vajdaság Ma.

“Kedden Vladan Glišić és a Harmadik Szerbia koalíciójához csatlakozik még a Slobodan Samardžić nevével fémjelzett Szerbiai Államalkotó Mozgalom (Državotvorni pokret Srbije), a kampány végéig pedig Vojislav Koštunica is támogatni fogja őket”, nyilatkozta a Nedeljnik hetilapnak az egykori szerb kormányfőhöz közeli forrás, amely szerint Koštunica visszatérésének a célja, hogy politikai támadást indítson egykori pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Dveri alkotta koalíció ellen. Koštunica 22 évig állt a DSS élén, de két évvel ezelőtt benyújtotta lemondását, mert pártja a vártnál rosszabb eredményt ért el a választásokon, s 2014-ben 1992-es megalapítása óta először, nem lépte át a parlamenti küszöböt.

Koštunica távozását követően a DSS élére Sanda Rašković Ivić került, aki egy alkalommal azt nyilatkozta, sajnálja, hogy Vojislav Koštunica elhagyta a DSS-t, de ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy csalódást is okozott a tagságnak, mert a legnehezebb időkben hagyta ott a pártot.

A DSS és a Dveri januárban kötött megállapodást a választásokon való közös fellépésről. Síkra szállnak Szerbia uniós csatlakozása ellen, akárcsak az ország NATO-hoz való közeledése ellen, ellenzik a brüsszeli megállapodást és Koszovó Szerbián belüli megőrzését tűzték ki legfőbb céljukként.