rendőrség;Városliget;Illés Zoltán;fakivágás;Tényi István;

2016-03-18 11:18:00

Rendőr ordított Illés Zoltánra a Városligetben - Videó!

Pattanásig feszült a helyzet csütörtökön a Városligetben, az egykori Kertem nevű szórakozóhely helyszínén. A civil tiltakozók pártján álló Illés Zoltán, volt környezetvédelmi államtitkár és egy rendőr összeszólalkoztak, amitől utóbbinak még a sapkája is leesett a fejéről. Mint kiderült az atrocitás nem a politikus hibájából alakult ki, az erről szóló videó felvétel alapján azt a hatósági személy kezdeményezte. Az ügyben érintett rendőrt később egy másik politikus feljelentette, mint ahogyan eljárást kezdeményeztek a fákat kivágó cég ellen is.

Kisebb atrocitás alakult ki csütörtökön a civilek mellett álló Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár és egy, a Városligetben fakivágást végzők bejelentése miatt helyszínre érkező rendőr között. Mint az a a Newsroom Hungary által közzétett videofelvételen is látszik, Illést halkabb beszédre próbálja inteni egy egyenruhás, majd hirtelen artikulátlan hangon ráordít a politikusra, aki visszakiált, az arcközeli esemény során pedig leesik a rendőr tányérsapkája. A kritikussá kis válható helyzetet egy higgadtan viselkedő másik rendőr oldja meg szakszerűen, hátrébb parancsolva kollégáját.

Sokáig nem adott ki közleményt a rendőrség az incidenssel kapcsolatban. Lapunknak egy rendőrségi forrás elárulta, hogy a hatóság illetékesei alaposan elemezték a felvételt, és arról tanácskoztak, hogy lehet-e az ügyben eljárást kezdeményezni az ügyészségen Illés ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt. Mint megtudtuk, a vezetői „kupaktanács” arra jutott, hogy szándékos fizikai erőszak nem igazolható, ráadásul az intézkedő rendőr súlyosan kifogásolható módon viselkedett, ezért nem tesznek feljelentést. Ugyanakkor állítólag vizsgálat indult a rendőr kulturálatlan, indulatvezérelt, ezért szakszerűtlen fellépése miatt, amit közvetlen parancsnokának kell lefolytatnia. Értesülésünket megerősítve a rendőrség pénteken délután közölte: "a rendőri intézkedés során a rendőr által tanúsított magatartás és kommunikáció nem felel meg a követelményeknek és az elvárt intézkedési kultúrának. Az esettel összefüggésben a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője hatáskörében megteszi a szükséges intézkedéseket."

Lapunk megkereste Illés Zoltánt, aki az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott: ugyan valóban megfenyegette a rendőrt, hogy feljelenti, ezzel mégsem kíván élni, mert az incidens után a jelen lévő ezredes elkérte a felvételeket, és annak megtekintése után közölte, ez alapján elmarasztalható lenne kollégája. Hozzátette, a feljelentés mellőzésével gesztust szeretne gyakorolni, mivel szerinte a Városliget ügye most fontosabb az elégtételnél.

Tényi István fideszes képviselő ugyanakkor revansot venne a rendőrön, így ismeretlen elkövető ellen bejelentést tett a rendőrségen. Szerinte ugyanis felmerült a gyanú, hogy a hatósági ember hivatalos személy ellen követett el erőszakot.

Illés Liget-ügybeli aktivitása mindenesetre érdekes: egy, az ATV-nek tegnap este adott interjúban kijelentette, támogatja a projekt megvalósulását. Azt azonban erősen kifogásolhatónak tartja, hogy a múzeumok megépítése érdekében temérdek fát vágjanak ki a kivitelezők. Szerinte a növényzet meghagyására számos lehetőség adódna, például az, hogy az egészséges fákat beépítik a múzeumépületekbe. - Ez Nyugaton már bevett szokás, amivel nem csak világraszóló épületeket hozhatna létre az állam, de a környezetet sem rongálná - jegyezte meg. Mivel azonban ennek a szándéknak nyomát sem látni, ezért a kivitelezők munkavégzését elítélendőnek tartja. - Az nem csak környezetvédelmi, de jogi szempontból is erősen aggályos, ugyanis nem kértek birtokvédelmi engedélyt, így a fák kivágását közterületen végezték - jelentette ki a politikus.

Feljelentést tett a PM
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz a Párbeszéd Magyarországért a fairtás ügyében - jelentette be a csütörtökön a helyszínen éjszakázó Karácsony Gergely, Zugló polgármestere. Hozzátette, emellett az ombudsmant is megkeresik majd, mivel szerintük a kormány súlyosan megsértette a budapestiek egészséges környezethez való alkotmányos jogait. Karácsony elmondása alapján az V. kerületi kormányhivatal "furcsa határozata alapján indultak be a fűrészgépek".
- A március 16-án kiadott engedély azonnal hatályba lépett, így az önkormányzat vezetésének esélye sem volt fellebbezni a döntés ellen - fűzte hozzá a társelnök. Bár Karácsony szerint a kiemelt beruházásokról szóló törvény lehetőséget ad egy ilyen lépésre, ez törvényesnek mégsem tekinthető, mivel az érintettek, a zuglói önkormányzat a fakivágások után ismerhették csak meg a határozat tartalmát.
Miután a jogállami eszközök kimerülni látszanak, ezért pártállástól, politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkire számítunk, hogy saját testükkel védjük meg a Liget fáit. Amíg legitim konzultációt nem érjük el addig mindenképpen kitartunk – mondta Gáyer Zoltán, a tiltakozás főszervezője.