holokauszt;holokauszttagadás;Ágoston Tibor;

2016-03-31 15:32:00

A náci, ha egyedül van, gyáva

A nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt jogerősen 750 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a bíróság a jobbikos Ágoston Tibor debreceni képviselőt. Ágoston 2014 januárjában egy nyilvános rendezvényen a következőket mondta: „Magyarország 2014-ben két nagy rendezvényre, megemlékezésre készül. Az egyik a magyar áldozatok, a hősök, az elesettek, a másik pedig a hollókamu, bocsánat hollókaszt. Még mindig nem jó. A holokaszt - szándékos volt, elnézést kérek érte - és annak áldozataira való megemlékezés.” (Aki látta a videót, látta, hogy e – hívei hálás tetszése közepette elmondott - szavakat mily cinikusan ejtette.)

A vádlott a bíróság előtt most azzal védekezett, hogy ez csak egy szerencsétlen megfogalmazás, nyelvbotlás volt. Mondja ezt az, aki civilben a (Jobbiktól oly független) Nemzeti Őrsereg „kommunikációs altisztje”.

Nem kedvelem a nácikat, nincs miért. De még inkább megvetem azokat, akik csak falkában bátrak, de ha személyesen kell felelni tetteikért, kiállni nézeteik mellett, szánalmas, gyáva módon próbálják menteni a bőrüket.

Puszta véletlenségből jut eszembe az asszonyverő fideszes Balogh polgármester, aki szilánkosra törte párja arcát, mert dolgozott benne a pálinka meg az „ideg”. És aki sunyi és aljas, képtelen magyarázattal állt elő a részeg asszonyról és a vak komondorról. Más, de az arányok miatt furcsa kérdés, hogy az ő tette a bíróság szerint cirka felét – 400 ezret – érte, mint a holokamuzóé.

Viszont mindketten megtarthatják mandátumukat.