árvízvédelem;Tarlós István;Városliget;3-as metró;

2016-04-19 14:58:00

3-as metró - Tarlós politikai "piszkoskodásoktól" tart

A felmérések szerint összességében 40-50 milliárd forintot kellene fordítani Budapest árvízvédelemre - közölte a főpolgármester a Rádió Q kedd reggeli műsorában.

Árvízvédelem

Tarlós István a KeljFelJancsi! című műsorban elmondta, jelenleg az összeg 20-25 százaléka áll rendelkezésére a fővárosnak, ebből a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét meg tudják oldani. Továbbá saját forrásokból öt-hat helyen végeztek és végeznek felújítási munkálatokat - tette hozzá. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a fővárosban 20-25 évig nem foglalkoztak az árvízvédelmi kérdéssel.

"Lehet politikai meg kommunikációs piszkoskodásokat folytatni, de két dologra nem szabadna ezt kiterjeszteni ma Budapesten semmi esetre sem: az egyik a 3-as metró felújítása, a másik az árvízvédelem" - fogalmazott.

A római-partról szólva Tarlós István közölte, a partrendezéssel kapcsolatos terveket több helyen is közszemlére teszik, hogy megnyugtassák a közvéleményt. "Az ultraliberális katasztrófaturisták feleslegesen aggódnak a part miatt, az sokkal szebb és élvezhetőbb lesz, mint eddig" - jegyezte meg.

Városliget

A fakivágásról szólva elmondta, kétféle megoldási lehetőség van a csillaghegyi öblözet védművének a felépítésénél, mindkettő komoly fakivágásokat követel meg: az egyik esetben nagyobb számú, silányabb fát kell kivágni, a másik esetben kevesebb, komolyabb érteket képviselő fát. Tarlós István hangsúlyozta: az idén el kell kezdeni az árvízvédelmi munkálatokat. 

3-as metró

A 3-as metró felújítása kapcsán arról beszélt, hogy 2015 nyara előtt nem lehetett ebbe érdemben belefogni, mert a korábbi, 2010 előtti városvezetés összességében 251 milliárd forint adósságot hagyott a fővárosra. Ennek utolsó részét, a BKV maradék 53 milliárdját 2015 nyarán vállalta át a kormány. Ez előtt mindenfajta kötelezettségvállalás fedezet nélküli kötelezettségvállalás lett volna - mutatott rá Tarlós István, aki úgy fogalmazott: "az elődök nemcsak azt intézték el, hogy ilyen állapotban maradt itt a 3-as metró, hanem azt is, hogy 2015 előtt semmilyen kötelezettséget ne tudjunk vállalni".

Közölte, a szerelvények felújítása nincs csúszásban, a 3-as metró infrastruktúrájának felújítás három évig tart majd, és három szakaszban valósul meg a kivitelezés. Tarlós István elmondta, a 3-as metró rossz állapotban van, állapotát naponta vizsgálják felül, továbbá folyamatosan zajlanak a síncserék a komoly balesetveszély kiküszöbölése érdekében. A BKV vezetői abban a pillanatban, amikor a szakértők életveszélyes állapotot észlelnek, leállítanák a 3-as metrót - hangsúlyozta. A főpolgármester azt mondta: a rendelkezésére álló információk szerint "ma még bátran lehet utazni a 3-as metróval".