Fidesz;házszabály;eltérés;kvótareferendum;

2016-05-09 07:08:00

Eltérne a házszabálytól a Fidesz

A Fidesz hétfőn kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való eltéréssel döntsön a kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírandó népszavazásról, miután a Kúria kimondta, hogy lehet az ügyben referendumot tartani - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.

Kósa Lajos elmondta: ha az Országgyűlés ezt nem szavazza meg, akkor kezdeményezik, hogy kivételes eljárásban tárgyalják a kérdést. A frakcióvezető trükközésnek nevezte az MSZP szombati bejelentését, miszerint benyújtják a parlamentnek a két népszavazási kezdeményezésüket, mert - mint mondta -, ha valóban összegyűlt a 100-100 ezer aláírás, a jogszabályok szerint azt a Nemzeti Választási Irodához kell beadni hitelesítésre, s csak utána kerülhet az Országgyűlés elé. "Nem ez az első és vélhetően nem is az utolsó törvénytelen lépés a szocialistáktól a népszavazási trükközés ügyében" - mondta Kósa. Szerinte a szocialisták jogellenesen gyűjtenek aláírásokat a vasárnapi boltbezárás ellen, ugyanis az Országgyűlés már visszavonta korábbi döntését, vagyis megszűnt a célhoz kötöttség kritériuma, ami feltétele a referendumnak. A Fidesz frakcióvezetője úgy vélte: ha a szocialisták jogszerűen járnak el, a két kérdésük ősszel kerülhet a parlament elé, egyébként a felvetéseik egyike sem indokolja a kapkodást.

Az viszont nyilvánvaló, hogy a kötelező betelepítési kvóta vagy ahogy az európai vezetők újabban nevezik: a kényszerbetelepítés ügyében sürgető a döntés - jelentette ki a politikus, utalva arra, hogy az Európai Unió szorgalmazza ezt a folyamatot, a bevándorlás pedig nem állt le. Ezért sürgető a magyar választókhoz fordulni, azt a jogot ugyanis senki nem veheti el tőlünk, hogy eldöntsük kikkel akarunk együtt élni - fűzte hozzá. Kósa szerint az Európa Bizottság elszántságát jelzi, hogy 250 ezer eurót, 75-80 millió forintot akar kérni a be nem fogadott "migránsokért" személyenként.

Eltűnt a körmendi rendőrségi cáfolat
Eltűnt péntek éjszaka a rendőrség honlapjáról Tiborcz Jánosnak, a Vas megyei rendőrfőnöknek az a nyilatkozata, amely megcáfolta, amit Lázár János mondott a csütörtöki Kormányinfón - írta az Index. Lázár tényként beszélt arról, hogy a körmendi szakközépiskola tornacsarnokában kézilabdázó lányokat "molesztálták, illetve zaklatták az ott elhelyezett bevándorlók, ezt ez ügyeletes tiszt figyelmeztetésére sem hagyták abba". Sőt, a miniszter azt is mondta, hogy a migránsok betörték az ablakot, ezért a lányoknak abba kellett hagyniuk az edzést. Orbán Viktor kormányfő pedig utasította Pintér Sándor belügyminisztert, tegye meg a szükságes intézkedéseket.
Nyugalom van Békéscsabán, a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban előző éjszaka történt rendbontás nem zaklatta fel a városban élőket - mondta Szarvas Péter polgármester az MTI-nek vasárnap kora délután. Békéscsabán a menekülttábor zárt, az ott lévő menedékkérők nem hagyhatják el az objektumot - nyilatkozta Szarvas Péter. A táborban 150-200 menedékkérő tartózkodik, ritkák az incidensek. Szombatra virradó éjjel öt iráni állampolgár hangoskodott, megrongálta a szoba berendezését megrongálta, kitörte az ablakot, majd a rendbontók az intézkedő biztonsági őrségre támadtak, székeket dobáltak feléjük. Senki sem sérült meg, a rend húsz perc után helyreállt.