oktatás;kormány;tiltakozás;önkormányzatok;közoktatás;szakképzés;
2016-05-24 07:00:00
Az orbáni oktatáspolitika kudarcát már évekkel korábban megjósolták a komoly oktatási szakértők, a kormány mégis véleményük figyelmen kívül hagyásával, hatástanulmányok és érdemi egyeztetések nélkül vágott bele a közoktatás átalakításába. Heves tiltakozások voltak már a 2011-es új köznevelési törvény ellen is, azt az Országgyűlés mégis elfogadta. A kezdetben sikertörténetként aposztrofált, Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszterről elnevezett Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) már a megalakulása is botrányos körülmények között zajlott. Emlékezetes: Klebelsberg legközelebbi leszármazottja, Klebelsberg Éva többször is felhívta a szaktárca figyelmét, hogy a család engedélye és jóváhagyása nélkül használták fel a nevet. Szerinte a szervezet szellemisége nem Klebelsberg Kunora emlékeztet - tiltakozását figyelmen kívül hagyták.
Így a kormánynak köszönhető, hogy amikor ma a magyar iskolákban kiejtik a Klebelsberg nevet, az ott dolgozók nagy részének görcsbe rándul a gyomra. Klebelsberg szellemiségének nemcsak hogy nem felel meg a központ, de ami a falain belül, vagy úgy általában a jelenlegi oktatásirányításban (igaz, hullottak fejek az elmúlt években; a Klik több vezetőt, az oktatásügy több államtitkárt felemésztett, de az irány ugyanaz maradt) történik, az annak épp ellenkezője. Csak hogy néhány példát említsünk, ilyen az államosításra törekvés, az erőszakos centralizáció, a tankötelezettségi korhatár leszállítása, az érettségihez, egyetemhez vezető út megnehezítése, a szegény gyermekek felzárkóztatásának folyamatos ellehetetlenítése. Az oktatásból hatalmas pénzeket vontak ki, a Klik költségvetését pedig már csak ezért is, évről évre alultervezték. A súlyos pénzhiány és szakmai hozzá nem értés olyan gondokat okoztak, amelyek több iskolában már a mindennapi munkát veszélyeztették.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor ez a Klik lett a tanárok munkáltatója, akiket így lassan, de biztosan önálló, alkotó értelmiségiekből egyre szigorúbb keretek közé szorított állami hivatalnokokká kezdtek átképezni. A beígért életpályával és béremeléssel egy időre rózsaszín álomport bocsátottak a pedagógusok nagy részére, ám ahogy teltek az évek, egyre többen tették fel a kérdést: a több pénzért (amit egyébként nem mindenki kapott meg) megéri-e feladni az önállóságot? Megéri az egyre torzabb elképzelésekkel előálló, "illiberális ideológiát" csepegtetni a gyerekek fejébe botrányosabbnál botrányosabb, összegányolt állami egyentankönyvekből? Megéri egy nem örök életű politikai irányvonal, egy párt, egy rezsim kedvéért kockára tenni a gyerekek jövőjét, boldogulását? Megéri feladni egy szakmát, a tanári hivatást? Az utolsó csepp a pohárban az átgondolatlan, eltúlzott tanfelügyelet, a PÖCS-ként elhíresült önértékelési rendszer, a felesleges, időrabló portfóliókészítés bedobott ötlete volt. A korábbinál jóval erősebb, egységesebb tiltakozás kezdődött.
Mára túl vagyunk szakszervezeti fórumokon, nyílt leveleken, tüntetéseken, országos demonstrációkon, polgári engedetlenségen, sztrájkon. Úgy tűnik, lényegében mégsem javul meg semmi.
Az viszont vitathatatlan, hogy valami megmozdult, és ez egészen biztosan a tanárok, diákok és szüleik egyre szélesebb tiltakozásának köszönhető. Bár Palkovics László oktatási államtitkár úgy tesz, mintha a kormány magától felismerte és belátta volna hibáit (több interjúban nyilatkozta, hogy a rendszer bizonyos mértékű újragondolása ezek nélkül is megtörtént volna), Balog Zoltán humánminiszter egy januári informális beszélgetésen még arról tájékoztatta Galló Istvánnét, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökét, hogy a kormány semmilyen, nagyobb volumenű, rendszerszintű átalakításra nem készül az oktatásban. Csakhogy február elején nyilvánosságra került a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele, ami egy egész tanári kar segélykiáltása volt már nemcsak a kormány, de az egész társadalom felé.
A hatalomban érezték, hogy valamit sürgősen tenni kell, így Balog miniszter kezdeményezésére, Palkovics államtitkár vezetésével létrejött a köznevelési kerekasztal, a korábbi, az elégedetlenkedők elhalkításában már jól bevált kerekasztalok (felsőoktatási, antiszegregációs) mintájára. Ahogy a korábbiak, úgy ez is csupán egy látszategyeztető fórum, és ezt nemcsak az eddigi tapasztalatok, hanem tények is alátámasztják: a kerekasztal működése törvényileg nem szabályozott, a munkacsoportokban dolgozó valódi szakembereknek döntési joga nincs, a kérdésekben egyedül a többségében nem szakmai szervezetekből és a kormánynak kedves tagokból álló grémium dönthet. De még az ő döntésük sem kötelezi semmire a kormányt.
Már bizonyították, hogy nem is érdekli őket a meghívott szakértők véleménye, a Klik átalakítását például úgy jelentették be, hogy arról a kerekasztalon még csak nem is egyeztettek. Ebből is látszódhat, hogy a fórum semmi másra nem jó, minthogy a kormány már előre eltervezett intézkedéseit legitimálja. Nem érdeklik őket a Pedagógusok Sztrájkbizottságát alkotó szakszervezetek sem, melyek hónapok óta tárgyalnak a kormánnyal. Bár a köznevelési törvény módosításának tervezetét elküldték véleményezésre a szakszervezeteknek, azt már napokkal azelőtt benyújtották az Országgyűlésnek, hogy a bizottság állásfoglalását kézhez kapták volna. Majd a köznevelési kerekasztal is ülésezett, ahol bejelentették a változtatásokat: jön a totális államosítás, az önkormányzatoktól a működtetői jogokat is átveszik, az év végéig elkészül az új nemzeti alaptanterv, az igazgatók gazdálkodási, munkáltatói jogait szélesítik. Lényegében beismerték, hogy hetekig hazudtak, a Klik ugyanis nem szűnik meg, csak Klebelsberg Központ lesz belőle (a nevet annyira megszerették, hogy nem akartak megválni tőle, vagy csak tovább akarják bosszantani a Klebelsberg családot), a 198 tankerület helyett pedig lesz 56 marad. A név változik, a szisztéma ugyanaz marad.