Vajdaság;Szerbia;televízió;média;köztévé;

2016-06-01 12:09:00

Tüntettek a köztévé előtt

Egy hét leforgása alatt már másodszor tiltakoztak a Vajdasági RTV dolgozói és az őket támogató polgárok, mert a médiaház vezetősége nem teljesítette egyetlen követelésüket sem – adta hírül a Magyar Szó honlapja. A megmozdulást a Vajdasági Televízió székháza előtt tartották meg, később pedig a Vajdasági RTV igazgatóságának épülete elé vonultak a résztvevők.

Több mint ezer ember vett részt a tiltakozáson, köztük több közéleti személyiség és politikus. A vajdasági televízió súlyos pénzhiánnyal küzd. Vezérigazgatója, Srdjan Mihajlovic május közepén jelentette be lemondását. Mihajlovic azzal indokolta a döntést, hogy miután több mint három évig vezette a médiaházat, azzal a céllal, hogy munkatársaival együtt megvalósítsa a Vajdasági Rádió és Televízió célkitűzéseit, és hogy végrehajtsa a médiaház programját illetve a pénzügyi helyzetét érintő változtatásokat, most úgy döntött, hogy a Vajdasági Rádió és Televízió további munkája és fejlődése érdekében lemond tisztségéről.