cafeteria;LMP;

2016-06-08 15:07:00

Cafeteria egyenlő "látszat béremelés"?

 Az LMP frakcióvezető-helyettese a béren kívüli juttatások szélesebb körű felhasználhatóságát szorgalmazza, bírálva a kormányzatot, amely a jövő évi adótörvényekben szűkítette azt. Schmuck Erzsébet szerint a kabinet hiába mutogat az unióra, mert az átalakítás csupán a "látszat béremelést" szolgálja. 

A képviselő szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: nem az Európai Unió kötelezettségszegési eljárása miatt kellett szűkíteni a cafeteria felhasználhatóságát, mivel a közösség csak a SZÉP- és Erzsébet-kártyák kibocsátásának állami monopolizálását kifogásolta. 

Jövőre mégis csupán készpénzben kapható vagy turisztikai célra használható a forrás, a többi közt iskolakezdési kiadásokra, önkéntes pénztári befizetésekre, kulturális kiadásokra vagy sportolásra nem, holott ezek mind társadalmilag hasznos kiadások - szögezte le. 

Kijelentette: az LMP továbbra is többkulcsos adórendszert és valódi béremelést követel. A SZÉP-kártyán összegyűlt források több éven át tartó felhasználhatóságát is lehetővé tenné, de a párt azt is kezdeményezte - hiába -, hogy a lakásvásárlási támogatás lehetősége a jövőben a közszférában is adott legyen a béren kívüli juttatás terhére - mondta Schmuck Erzsébet.