Szanyi Tibor;adóelkerülés;

2016-06-21 19:23:00

Szanyi: Előrelépés az adóelkerülés elleni harcban

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának képviselői üdvözölték az EU pénzügyminisztereinek megállapodását, amelynek értelmében újabb szabályokat vezetnek be a nagyvállalatok adóelkerülése ellen folytatott harc keretében - írja közleményében Szanyi Tibor. 

Szanyi Tibor, az S&D frakció nemzeti adóügyi szóvivője a következőket mondta el ezzel kapcsolatban: „Június 8-án az Európai Parlament egyértelmű üzenetet küldött az uniós kormányok számára azzal, hogy egy igen ambiciózus intézkedéscsomagot fogadott el a nagyvállalatok adóelkerülésének megakadályozása érdekében. A kormányok megértették, hogy véget kell vetni a kétsebességes Európának, amely tárcán kínálja fel a multik számára az adókikerülés lehetőségét. Mostantól ott kell befizetniük az adót, ahol nyereségüket szerezték.”

De ennél is többre van szükség ahhoz, hogy biztosítani tudjuk az adórendszereinkben lévő összes kiskapu bezárását. „A tagállamok jócskán felhígították az Európai Bizottság eredeti indítványát és az Európai Parlament ajánlásait. Ezért rövid időn belül újabb indítványokra lesz szükség. Ezen túl azt is kezdeményezzük, hogy a már elfogadott szabályok alkalmazását vizsgáljuk felül, tekintsük át, hogy azok valóban hatékonyak voltak-e” – hangsúlyozta a szocialista európai parlamenti képviselő.  

Szanyi Tibor hozzátette, hogy „a ’LuxLeaks’ és a ’Swiss Leaks’ botrányok kitörése óta az Európai Parlament az európai adóigazságosság élharcosává vált. Mi, szocialisták és demokraták továbbra is mindent megteszünk azért, hogy Európa-szerte véget vessünk a káros adózási gyakorlatoknak, amely évente euró milliárdoktól fosztja meg a nemzeti költségvetéseket.”

Az EU pénzügyminisztereinek megállapodása az első lépést jelenti a valódi megoldás felé. Az Európában működő multiknak is szolidaritást kell vállalniuk és meg kell fizetniük a rájuk eső adót, épp úgy, ahogy azt a kkv-k és az állampolgárok is teszik”- emelte ki Szanyi Tibor, EP-képviselő, szocialista elnökjelölt.