felvonulás;Budapest Pride;

2016-07-04 07:14:00

Velük volt teljes a Pride

Szabadságért, jogegyenlőségért, s büszkeségért vonultak fel szombat délután több tízezren Budapesten. A leszbikusok, melegek, transzszexuálisok, biszexuálisok és queerek jogegyenlőségéért 21. alkalommal megrendezett Budapest Pride idén ellentüntetőkkel nem, csak rendőrségi kordonokkal volt határolt.

Talán meglepő, de okot adhat az ünneplésre, hogy idén mindennemű rendbontás, sőt ellentüntetők nélkül, békében zajlott a XXI. Budapest Pride felvonulás szombat délután. Az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) fesztivál rendezvényének résztvevői a Hősök teréről a Kossuth térig gyalogoltak, majd pedig beszédeket, s koncerteket hallgattak az Országház előtt.

Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője beszédében megköszönte a résztvevőknek, hogy a félelem helyett az aktív kiállást, a szabadságot és a jogegyenlőséget választották és így szerinte már olyan erőt képviselnek, amivel számolni kell. Arról beszélt: senki nem mondhatja meg, ki kiket tart a családjának, azt bárki szabadon megválaszthatja. Hozzátette, ezt üzeni a kormánynak és mindenkinek, "aki nem értette meg", hogy a család alapját nem egy férfi és egy nő házassága teszi le, hanem a szeretet és a kölcsönös tisztelet. A szóvivő bírálta a rendőrséget, amiért kérésük ellenére kordonokkal biztosították a rendezvényt.

Az elkordonozás többeket bántott, hiszen a felvonulás - amelyet "Velünk teljes!" mottóval hirdettek meg - célja épp az LMBTQ szabadságának és jogainak érvényesítése. Idén hat szivárványszínű zászlókkal és luftballonokkal feldíszített nyitott platójú kamion mellett vonultak az résztvevők a Hősök teréről épp a szabadságot hirdetve. Az emberek a kamionokon, illetve a menetben ugyancsak szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekeltek és táncoltak a dübörgő zenére. Semmilyen atrocitásra, füttyre, trágár bekiabálásra nem került sor, viszont többen a környező házak ablakából szivárványszínű zászlókat lobogtatva üdvözölték a menetet.

A felvonulók közt voltak az MSZP, a DK, az Együtt és a PM képviselői, de a rendezvényen részt vett Colleen Bell amerikai és Ilan Mor izraeli nagykövet is. A szervezők becslése szerint 20 ezer résztvevővel zajlott a felvonulás, amelyben csoportként vonultak fel a pécsi, szegedi, debreceni, kecskeméti, miskolci és Zala megyei LMBTQ-közösségek. A menetben idén először lehetett látni a Budapest Pride-ot támogató futballisták csoportját, akik a sportban tapasztalható homofóbia- és elnyomás ellen hívják fel a figyelmet.