Tóth Bertalan;MSZP parlamenti frakcióvezető;

2016-07-06 15:12:00

Hivatalos: Tóth Bertalan lett a frakcióvezető

Tóth Bertalant választották az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán Budapesten - jelentette be Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan "kőkemény" ellenzékiséget ígért, és közölte azt is, hogy lemond az MSZP Baranya megyei elnöki posztjáról.

A június 25-én megválasztott Molnár Gyula azt mondta, tíz napja pártelnök, ezen békés és gyors időszak alatt lezárták a változást a pártban. Jelezte, innen kezdve kevésbé a belső dolgokról, sokkal inkább arról szeretnének beszélni, hogyan politizál az MSZP, milyen országot képzel el.

Tóth Bertalan elmondta, a frakció szinte egyhangúlag hozta meg döntését a személyi kérdésekről. Hozzátette: általános frakcióvezető-helyettes lett Burány Sándor, valamint frakcióvezető-helyettessé választották Szakács Lászlót, Tóth Csabát és Varga Lászlót. A frakcióigazgató Velez Árpád - közölte. Jelezte, a frakcióelnökség tagja Bárándy Gergely is, aki az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke.

A Tóbiás Józsefet váltó új frakcióvezető azt mondta, új feladat vár rájuk. Kifejtette: a szocialistáké a legnagyobb ellenzéki frakció a parlamentben, és bár a fideszes rendszerben az Országgyűlés alárendelt szerepbe került, az ellenzéki politizálásnak fontos terepe. Kitartó, szakmailag megalapozott, állhatatos munkát kívánnak folytatni - közölte, hozzátéve, mindannyian csapatjátékosok. Tóth Bertalan azt mondta, "a kőkemény ellenzéki kritika", számonkérés, a rendszer hibáira való rámutatás mellett kiemelten fontos számukra a szakmai alapú alternatíva építése.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy Burány Sándor lemond az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöki posztjáról, helyére Mesterházy Attila volt pártelnököt javasolják, ugyancsak távozik a parlament vállalkozásfejlesztési bizottságának alelnöki székéből Varga László, akinek a helyére Lukács Zoltán volt frakcióvezető-helyettes kerülhet. Megjegyezte, az ő megválasztásukról a parlament ősszel dönthet. Tóth Bertalan elmondta azt is, úgy gondolja, hogy egy embernek csak egy feladata legyen, ezért lemond az MSZP Baranya megyei elnöki posztjáról. Erre a posztra tavasszal választották meg, a megyei elnöki poszton Puch Lászlót váltotta, aki nem indult újra.

Kérdésre válaszolva Molnár Gyula beszámolt arról is, hogy az MSZP országos elnöksége kedden antikorrupciós ügyvivői megbízást adott Harangozó Tamás volt frakcióvezető-helyettesnek, elnökjelöltnek, míg Lukács Zoltán a szervezési kabinet vezetésére kapott megbízást. A pártelnök cáfolva a sajtóhíreket közölte, Nyakó István majdnem biztos, hogy szerepet kap a sajtókapcsolatok területén, de nem ő lesz az MSZP kommunikációs vezetője. Mint mondta, számít mindenki munkájára, "nem vagyunk olyan sokan, hogy bárkit is az út szélén hagyjunk".

Kérdésre beszélt arról is, hogy nem volt olyan szándék és gondolat, hogy induljon fegyelmi eljárás Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő, volt elnökjelölt ellen. Szanyi Tibor a napokban arról nyilatkozott, hogy Molnár ragyogó választás a Fidesz számára, a kormánypártok az ügyészség befolyásolásán keresztül markukban tudják tartani az MSZP elnökét. Hozzátette: pénteken találkozik Szanyi Tiborral. Mint mondta, egy korszak lezárult, sok feladatuk van, ha bármi probléma van, azt próbálják meg családon belül megbeszélni.

A pártelnököt kérdezték arról is, hogy az MSZP VII. kerületi szervezete ismét Hunvald Györgyöt választotta meg elnöknek.
Molnár Gyula jelezte, az MSZP helyi szervezetei központi beleszólás nélkül hozzák meg a döntéséket. Megérti azt a közösséget, amelynek a vezetőjét meghurcolják, és az valamilyen módon vissza akar csapni és rehabilitálni akarja ezt az embert - mondta. Közölte, amennyiben ennek az ügynek lesz olyan közpolitikai iránya, amely érintheti a párt budapesti vagy az országos vezetését, akkor a fenntartásait fogalmazza majd meg.