Lázár János;Miniszterelnökség;matolcsyzmus;Németh Lászlóné;Bártfai-Mager Andrea;

2016-07-07 07:00:00

Zsugorodik Lázár birodalma

Szinte pillanatok alatt pótolta a kormány Németh Lászlónét, a Miniszterelnökség nyugdíjba vonult postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkárát. A tegnapi nappal kinevezett utód Bártfai-Máger Andrea kormánybiztosként viszi tovább az ügyeket. Legfőbb feladata, hogy szeptember közepéig előálljon a takarékszövetkezeti integráció új koncepciójával.

Tavaly tavasszal panaszkodott először nyilvánosan is Lázár János arra, hogy túl sok és szerteágazó feladatot kell az általa vezetett kancelláriának ellátnia. A Miniszterelnökséget vezető miniszter - aki feltehetően a kormány legterhelhetőbb tagja - álmában sem hitte volna, hogy amellett, hogy az uniós pénzeszsákon ül, hatalma olyan nagy mértékben erodálódik, mint ahogy annak napjainkban tanúi vagyunk. Az egykori fejlesztési miniszter, majd a 2014-ben megalakult harmadik Orbán-kormány hivatalba lépése óta a Miniszterelnökségen a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkárként tevékenykedő Németh Lászlóné múlt héten bejelentett nyugdíjba vonulása óta - Lázár János állítólag marasztalta -, szemmel láthatóan gyengülni látszik a kancelláriaminiszter szerepe a kormányban. (Változatlanul tartja magát az a vélekedés, hogy a Németh Lászlónéval egy időben távozó L. Simon László kulturális örökségvédelemért felelős államtitkár menesztése éppen az pénzügyekért felelős államtitkár nyugdíjazásnak álcázott eltávolításáról akarta elvonni a figyelmet. Információink szerint Némethné ezután Orbán Viktornak ad majd tanácsokat.)

Orbán Viktor kormányfő most már nem elégedett meg azzal, hogy egy államtitkári rangú vezetőhöz tartozzanak a "nemzeti pénzügyek" (az MFB és 18 társasága, valamint a takarékszövetkezeti integrációs rendszer), a Magyar Posta, a visszaállamosított villamos- és gázközművek és a központi adatgyűjtés és szolgáltatás, hanem, mint az a Magyar Közlöny keddi számából kiderült, kormánybiztost nevezett ki az elmúlt öt évben a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa külső tagjaként tevékenykedő Bártfai-Mager Andrea személyében. A jelentős banki vezetői múlttal rendelkező közgazdász volt az első, aki 2011-ben a Fidesz-KDNP által jelöltjeként bekerült a nemzeti bank kamatdöntő testületébe, még Simor András elnöki időszakában. Meghálálta az őt megbízó pártok bizalmát, következetesen minden esetben másképpen szavazott, mint Simor András. Matolcsy György 2013 márciusi kinevezését követően fordult a kocka, az új jegybankelnök következetes támogatója lett. Így, hát semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a kormánybiztossal a matolcsyzmus szelleme költözik be a kancelláriára.

A kormánybiztosnak szeptember 15-éig átfogó stratégiát kell készítenie a postaügyi és nemzeti pénzügyi szolgáltatási feladatok hosszú távú, stabil ellátásának elősegítése érdekében és javaslatot kell tennie a szükséges szervezeti és eljárási folyamatok átalakítására.

Bártfainé-Mager Andrea még jegybankárként Matolcsy György jegybankelnök társaságában FOTÓ: NÉPSZAVA

Bártfainé-Mager Andrea még jegybankárként Matolcsy György jegybankelnök társaságában FOTÓ: NÉPSZAVA

Az kétségtelen tény, hogy Bártfai-Mager Andrea kormánybiztosi kinevezése egyfajta "büntetés" is a kancelláriaminiszter számára azért, mert következetesen kitart barátja, a kegyvesztett FHB főtulajdonos Spéder Zoltán mellett. Akinek fő bűne, hogy túlzott mértékben gyarapította vagyonát a takarékszövetkezeti integráció tagszervezetei vagyonának megcsapolása révén, ami nem csak a Magyar Bankszövetségnél, de Demján Sándor nagyvállalkozónál, mint takarékszövetkezeti szövetségi elnöknél is kiverte a biztosítékot. A kormányfő - Spéder Zoltán ellenében - a panaszosok oldalára állt, megfosztva Lázár Jánost attól, hogy a sikertelen takarékszövetkezeti integráció gazdája legyen. A kormányfő egyébként sikeresnek ítéli, egyben lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, "kétes ügyletektől való megszabadítását" és feltőkésítését is.

Az új megbízatására való tekintettel Bártfai-Mager Andrea lemondott a Monetáris Tanácsban betöltött tagságáról, és Matolcsy György elnök máris kérte Kövér László házelnököt az Országgyűlés összehívására, az új tag megválasztása céljából.