Forma-1;Hamilton;Silverstone;Brit Nagydíj;Rosberg;

2016-07-08 07:53:00

Hazai pálya Hamiltonnak

Klasszikus helyszínen, Silverstone-ban a Brit Nagydíjjal folytatódik a Forma-1-es világbajnokság a hétvégén. Az erőviszonyok ismeretében a futam legfőbb kérdése talán nem is az, hogy Nico Rosberg vagy Lewis Hamilton elsőségével zárul-e a hétvége, sokkal inkább az, hogy az egymással viaskodó csapattársak újra összeakadnak-e.

Silverstone-t méltán nevezhetjük a sportág bölcsőjének, hiszen 1950-ben innen indult világhódító útjára a sorozat. Kisebb megszakításokkal ugyan más pályákon is rendeztek Brit Nagydíjat, 1987 óta újra a volt katonai repülőtéren versenyezhetnek az F1-es pilóták.

Noha a jelenlegi mezőnyből a Mercedes versenyzőin kívül hárman is tudják, milyen érzés elsőnek lenni Silverstone-ban (Rosberg egy és Hamilton három diadala mellett Fernando Alonso kettő, Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen egy-egy ízben nyert), tekintettel a 2016-os erőviszonyokra a világbajnokságot vezető Rosberg és a címvédő brit újabb ádáz csatája következhet az elsőségért.

A tempós, hosszú egyenesekkel és nyújtott kanyarokkal tarkított ringen 2014 óta mindössze egyetlen szombati edzésen nem a német gyártó valamelyik autója volt a leggyorsabb, így amennyiben elkerülik az újabb balesetet, valószínűsíthető, hogy Rosberg vagy Hamilton nyer. Persze a siker érdekében nem árt jobban vigyázni egymásra, mint az utóbbi hetekben néhányszor…

Rosberg 2016-ban a visszavágás vágyától fűtve áll Hamiltonnal szemben, mostanra azonban mélypontra jutott a csapattársak viszonya. Olyannyira, hogy a csapatvezetés a csapaton belüli sorrend alkalmazásán gondolkodik, hiszen a páros az egymás közti harc hevében már háromszor ütötte el a csapatot értékes pontoktól.

Barcelonában a Rosberget támadó Hamilton hagyta el a pályát, aki a fűről visszatérve egyenesen csapattársát ütötte ki a versenyből. A két Mercedes kettős győzelem helyett nulla ponttal távozott Spanyolországból.

Kanadában mindkét ezüst nyilat lerajtolta Sebastian Vettel, a bajnokaspiránsok azonban „megtalálták” egymást: a későbbi futamgyőztes brit leterelte a pályáról Rosberget, a német végül küzdelmes verseny után csupán ötödikként ért célba.

Végül a legfrissebb incidens Ausztriából: a futam utolsó méterein az elsőségért külső ívről támadó Hamiltonnal történt ütközés után sérült autóval célba érő, vitatott védekezése miatt megbüntetett Rosberg csak negyedik lett. „Hosszabb távon vajon meddig tud ez a páros csapatként együttműködni?” – tette fel a sokadik karambol után mindenki nevében a kérdést Christian Horner Red Bull-főnök. Silverstone-ban a harc újabb fejezete következhet. A Brit Nagydíj időmérője szombaton 14.00 órakor kezdődik, míg a futamot vasárnap délután kettőkor rendezik.

Mindkét eseményt élőben közvetíti az M4.