Balaton Sound;DVBBS;Sound-botrány;

2016-07-15 19:00:00

Egyre zajosabb a Sound-botrány

Már szexuális erőszak miatt is nyomoz a rendőrség a múlt héten, a Balaton Sound színpada mögött történt rejtélyes események miatt. Két külföldi fellépő öltözőkonténerében rosszul lévő magyar lányokat találtak és alapos a gyanú, hogy őket előzőleg bedrogozták.

A rendőrség továbbra is minden körülményt vizsgál a Zamárdiban megrendezett fesztiválon történt eset kapcsán” – közölte a Somogy megyei rendőr-főkapitányság péntek délután. Mint írják, a rendelkezésre álló adatok szerint a Zamárdiban megrendezett fesztiválon 2016. július 9-én egy külföldi együttes, a kanadai DVBBS tagjai a koncertjük után fiatal lányokat – hatot vagy hetet - láttak vendégül a nagyközönség elől elzárt területen. A fellépők távozása után a rendezők közülük több lányt rossz egészségügyi állapotban találtak, akik a rendezvény területén azonnal orvosi ellátásban részesültek. Felmerült, hogy ismeretlen eredetű pszichotróp anyagot fogyaszthattak, illetve hogy ellenük szexuális jellegű bűncselekményt követhettek el, ezért a Siófoki Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás közben beszerzett adatok, valamint az elsődleges orvosi vélemény alapján a szexuális erőszak megalapozott gyanúja mostanáig nem merült fel, azonban ennek minden kétséget kizáró tisztázására igazságügyi orvos-szakértőt rendeltek ki. A 24.hu úgy tudja, a lányok által elmondottak miatt merült fel a szexuális erőszak gyanúja. A siófoki rendőrök négy külföldi férfit – a zenekar tagjait és alkalmazottait – múlt vasárnap előállítottak a rendőrkapitányságra, akiknél a ruházatuk átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak. Hármuk esetében a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, így őket a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy személyt pedig tanúként hallgattak ki. A férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

A Népszava úgy tudja: még az sem zárható ki, hogy nem a zenészek, hanem a mellettük dolgozó alkalmazottak követhettek el bűncselekményt. A zenészeket a hírek szerint bilincsben – a budapesti repülőtérről – bilincsben vitték vissza a helyszínre. A külföldi fellépők mindenesetre később szabadon távozhattak az országból. A nyomozás jelenlegi állása – a rendőrség tájékoztatása alapján – nem segíti a tájékozódást a történtekről. Egyelőre annyit tudni, hogy a gyanúba keveredett zenészek hazai, illetve nemzetközi körözését nem rendelték el, de ez akár napokon belül megtörténhet.