Menekültek: Iványiék a támogatás új módját keresik

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség segítő munkája egyre több nehézségbe ütközik a magyar-szerb határon. A hatóságok józan ésszel alig felfogható kifogásokkal jönnek elő, ezért Iványi Gáborék most az adományokon túl ötleteket is kérnek. Az alábbiakban közöljük a MET felhívását.

Kedves Barátaink, Testvéreink, Támogatóink!

Korábban már tájékoztatást adtunk arról, hogy a röszkei határnál folytatott segítő szolgálatunk folytatását a határőrizeti szervek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójától beszerzendő engedélyhez kötötték. Állításuk szerint a szerb hatóságok álláspontja volt az, hogy az étel és egyéb osztása a kerítésen kívül még akkor is határsértésnek minősül, ha nem nyúlunk át a képzeletbeli vonalon, egyszerűen csak a hangunk áthatol. Ugyancsak - állítólag – abba viszont beleegyeztek volna, hogy az un. tranzitzónán keresztül haladva, annak kapuján kilépve ott a „bejárat” közvetlen környezetében osszuk adományainkat.... Kiderült, hogy a tranzitzónában kevés a hely, és az oda esetleg belépő szervezetek akadályozhatják „az ott folyó hatósági munkavégzést”, másrészt a zsilipkapu „folyamatos nyitogatása” jelentős biztonsági kockázatot hordoz magában”.

Ezekre tekintettel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának - mint írta - nem áll módjában a tranzitzónába történő belépést engedélyezni.

Szeretnék még egyszer néhány dolgot hangsúlyozni. Az egyik, hogy az un. tranzitzóna lényegében egy szögesdróttal gondosan körüljárt udvar, amelyen belül vannak mobil WC-k, ügyintézésre alkalmas konténerek, szakemberek stb. Az ide bejutottak, különösebb segítségre nem szorulnak. Bízunk benne, hogy ügyüket a hivatalos szervek megfelelően kezelik. Igazán bajban azok vannak, akik a kerítésen kívül bizonytalan ideig várakoznak a két ország közötti területen megtűrt státuszban. Vízvételi lehetőségük a tömeg méretéhez képest csekély, ugyanez mondható el a WC-k számáról és állapotáról. Ide kell mindenképpen egészségügyi és egyéb segítséget eljuttatni. Mindez akkor is kötelességünk, ha az említettek nagyobb részt szerb területen vannak. Amikor a határainkon való áthaladásban méltatlanul korlátozzuk őket, akkor a kialakult helyzetért ugyancsak bennünket terhel a felelősség. A látszat (melyet sajnálok) mindenképpen az, hogy a hatóságok mondvacsinált szempontokkal az elemi humanitárius kötelezettségről tudatosan lemondanak, így igyekezvén távolmaradásra bírni a háború nyomorúságai elől menekülőket. A segítő civilek munkájának elutasítását lábatlankodásra és az ajtónyitogatás kockázataira való hivatkozással komolyságot és felelősséget nélkülöző hozzáállásnak tartjuk.

A munka folytatásának más módjait keressük. Kérjük Támogatóink javaslatait és számítunk változatlanul mindenki segítségére.

Szeretettel, barátsággal,

Iványi Gábor