RIO 2016;atlétika;selejtezők;Kővágó Zoltán;Márton Anita;

2016-08-12 07:52:00

Megkezdődnek az atlétikai küzdelmek

Ma megkezdődnek az olimpia atlétikai küzdelmei, s rögtön az első napon olyan selejtezőket rendeznek, amelyekben mi magyarok akár éremben is reménykedhetünk. Márton Anita a súlylökés, Kővágó Zoltán pedig a diszkoszvetés selejtezőjében szerepel. Ha utóbbi továbbjut - ami azért elég reális elvárás - már szombaton döntőzhet.

Nem véletlenül nevezik az atlétikát a sportok királynőjének. A sportágban ugyanis az olimpián összesen 47 aranyérmet osztanak ki, többet, mint például az úszásban, amelyben 34-et. Annyi mindenesetre már most bizonyos, hogy az oroszok egyetlen medállal sem gazdagodnak, hiszen a komplett atlétikai csapatot eltiltották a doppingügyek miatt.

A mai első atlétikai versenynapon több magyar is érdekelt. Kővágó Zoltán a diszkoszvetők selejtezőjében szerepel, akinek a célja nem is lehet más, mint a továbbjutás a szombati döntőbe. Erre minden esélye meg is van az utóbbi hónapokban bemutatott dobásai alapján.

Hatodik helyen végzett a júliusi amszterdami Európa-bajnokságon, ezt követően a monacói Gyémánt Liga-viadalon ehhez képest két helyet javítva, 61,67 méterrel a negyedik lett (a világbajnok lengyel Piotr Malachowski ennél majdnem négy méterrel dobott többet: 65,57 méterre repítette a diszkoszt).

Július közepén következett a rangos székesfehérvári verseny, a Gyulai Memorial, amelyet Kővágó már idei legjobbjával diadalmaskodott: az athéni olimpia ezüstérmese első dobásával 64 méter fölé jutott, az elsőséget pedig 67,13 méterrel szerezte meg.

Ez mindenképpen arra utal, hogy a formaidőzítés kiválóan sikerülhetett. A cél természetesen az, hogy ma, de elsősorban holnap ezt is túlszárnyalja.

A 2012-es londoni olimpia győztese, a német Robert Harting 68,27 méteres eredménnyel végzett az élen, akár ez sem lehet megközelíthetetlen Kővágó számára. A német sportoló mostanság nincs túl nagy formában, mégis sokat cikkeztek róla a világ lapjaiban. A berlini versenyző ugyanis nagyon keményen nekiment Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének amiatt, hogy az ötkarikás játékokról nem zárták ki a teljes orosz csapatot.

Mint az atléta a Sport Bildnek elmondta, 95 százalékban csak pozitív reakciókat kapott kemény megjegyzésére. Ugyanakkor nemcsak Bachot, a 100 méteres síkfutás jamaicai címvédőjét, Usain Boltot sem kímélte. Szerinte elgondolkodtató, hogy a sprinter ennyire visszafogott a doppinggal kapcsolatos vitában.

Egy magyar szempontból szintén rendkívül fontos verseny is megkezdődik: megtartják a női súlylökés selejtezőjét. Itt fedett pályás Európa-bajnokunkért, Márton Anitáért szoríthatunk, akivel kapcsolatban szintén alapvető elvárás a döntőbe való bekerülés. Magától azt várja, hogy az első hatba jusson, ám ha kijön neki a lépés, akár az éremre is esélyes lehet. Ennek érdekében minden bizonnyal 20 méter fölött kell teljesítenie, ehhez azonban mindenképpen meg kellene döntenie 19,49 méteres egyéni csúcsát.

A békéscsabai versenyző a július végén megrendezett országos bajnokságon 18,52 méterre lökte a súlyt, ám a versenyen azért messze nem adott ki magából mindent. Nem így a Gyulai Memorialon, amelyen élete eddigi legjobb eredményét érte el az említett - egy centi híján - 19 és fél méterrel. Ám hogy mennyire nehéz mezőny vár rá Rióban, azt a székesfehérvári verseny is megmutatta: az országos csúcsot is jelentő dobás csak a negyedik helyre volt elég, ketten pedig, az új-zélandi Valerie Adams, illetve a német Christina Schwanitz, 20 méter fölött dobtak. Márton Anitától tehát hatalmas bravúr lenne, ha sikerülne elcsípnie az első három hely valamelyikét.

Értékes helyezést remélünk hétpróbában a szintén ma versenybe szálló Krizsán Xéniától, illetve Zsivoczky-Farkas Györgyitől. Kettejük közül talán előbbi van, ha egy árnyalattal is, de jobb formában. Krizsán eggyel megelőzve magyar vetélytársát, negyedik helyen végzett a júliusi amszterdami Eb-n. Az 1993-ban született atléta tavaly Tallinnban aranyérmet szerzett az U23-as Eb-n, majd 2012-ben őt választották meg az év magyar junior, 2014-ben és 2015-ben pedig az év legjobb U23-as atlétájának.

Ami a 31 éves Zsivoczky-Farkas Györgyit illeti, két éve 10. helyen végzett az atlétikai Eb-n, a tavalyi világbajnokságon azonban egyéni csúccsal, 6389 ponttal hatodik helyezést ért el, s ezzel szerzett olimpiai kvótát. Az idei fedett pályás atlétikai vb-n ötödik lett, s ugyanezen a helyen végzett az atlétikai Eb-n. Vasárnap hajnalban derül ki, hányadik helyen zárják az ötkarikás próbatételt.

A hétvégi minket érintő atlétikai programjában szerepel a női maraton vasárnapi döntője is. Itt csodát aligha várhatunk a magyar triótól, amelyet Erdélyi Zsófia, Papp Krisztina és Szabó Tünde alkot.