Varga Mihály;autóbusz;iparpolitika;beszerzési bizottság;

2016-08-26 17:39:00

Magyar busz még nincs, de bizottság már van

Megalakult a nemzeti autóbusz beszerzési bizottság (nabb), amelynek feladata, hogy a regionális közlekedési központokkal és a flottakezelő társaságokkal közösen előkészítse az iparpolitikai céloknak megfelelő autóbusz-beszerzéseket, és egységesítse a magyar autóbuszipar fejlődését elősegítő beszerzési szempontokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tájékoztatás szerint az alakuló ülésen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a nabb elnöke kiemelte: a kormány célja a közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának megújítása magyar gyártású buszokkal, amit a közlekedési társaságokkal együttműködve, közös érdekek mentén kívánnak megvalósítani.  A tanácskozáson az M3 metró pótlását szolgáló buszok magyarországi gyártóktól történő beszerzésének lehetőségéről is tárgyaltak.

Varga Mihály elmondta, a közösségi közlekedésben használt buszállomány átlagéletkora 14 év, de nem ritka - 7000-ből hozzávetőleg 1000 - a 20 évnél többet futott busz sem. Cél, hogy 2020-ra ez az időtartam 10 évre csökkenjen. Ezt többségében hazai gyártású buszokkal kívánják megvalósítani, mert ez segíti a magyar gazdaság növekedését és a munkahelyek számának további emelését.

A nabb munkáját a nemzeti autóbusz beszerzési munkacsoport segíti, amelynek elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.  A munkacsoport feladata a nabb által tárgyalandó ajánlások, javaslatok előkészítése. A tervek szerint a nabb és a munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik majd.

A nabb tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős- és a vagyonpolitikáért felelős államtitkára, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős, illetve az államháztartásért felelős államtitkára.

A bizottság ülésére állandó meghívást kapott Budapest főpolgármestere és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.