kommandós;Budai Vár;Jamie’s étterem;

2016-09-18 17:29:00

Üzenjük Jamie Olivernek…

Kommandósok rohanták le pénteken a Zsidai Roy-féle Jamie’s étterem feletti lakást. Májusban nyílt meg az angol sztárszakács hálózatába tartozó budapesti étterem a Budai Várban, az új kormányzati negyedben. Folyamatosan tiltakoztak az ott lakók, mert szerintük a szükségesnél nagyobb átalakításokat végeztek a műemléki környezetben. Egyikük, Perjés Zoltán a Magyar Narancsnak elmondta, pár hete birtokvédelmi eljárást kezdeményezett az étterem ellen, mert a hálószobájához telepített két ipari szellőző nem csupán a lakása értékét csökkentette jelentősen, de az ő és kisfia életminőségét is.

Az öt kommandós ezek után vonult ki a panaszoshoz, mert a korábban Orbán Ráhelt is alkalmazó Zsidai vendéglős – áttételesen persze – ráküldte őket.

Az akciót elrendelő végzésben az áll, hogy állítólag a férfi azt kiabálta az éjszaka is zajongó munkásoknak, hogy szétlő köztük, ez azonban még áprilisban történt. Másrészt – írják - Zsidai maga vallotta, hogy úgy tudja, Perjésnek valóban lehet fegyvere és ezért fél tőle, de öt hónappal az „incidens” után ez aligha szakszerű és haladéktalan rendőri intézkedés. A megfélemlítés persze bármikor jó, pláne, ha az illető nem akarja bagóért eladni neki a lakását.

Nem lepődnék meg, ha az angol sajtó arról kezdene kellemetlenül cikkezni, hogy „maffiamódszerekkel működik Jamie Budapesten”. És azon sem, hogy ha netán idejönne egy brit tévéstáb, a rendőrök megmotoznák őket az étterem előtt.

Innen üzenjük, Mr. Oliver, megnyugodhat, az anyagi érdekeket jól védik idehaza, az ön jó híre meg ezeknek semmit nem számít.