Egymillió új munkahely?

Magyarország állítólag mindenben jobban teljesít – a foglalkoztatás is gyorsabban nő, mint bárhol Európában. Lázár János egy éve bejelentette, hogy a kormányzat 1 millió új munkahely ígérete a félidőig teljesült, 2010-15 között fél millió új munkahely keletkezett. Már sokan feltették a kérdést: mi van a statisztika számai mögött, tényleg ennyi-e ez az annyi? Persze, nem annyi.

A statisztikák mindegyike KSH adat. Kicsit nehéz őket összeszedni, mert különböző helyeken bujkálnak. 2010-2015 közt valóban 480 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Csak ebből (emlékezve arra, hogy a kormányzat 1 millió piaci munkahelyet ígért) le kellene választani a nem-piaci munkahelyek, azaz a közfoglalkoztatottak számának növekedését. Az ő létszámuk 160 ezerrel gyarapodott.

Az se nagy hazai siker, hogy közel 130 ezerrel többen dolgoznak külföldön, bár hivatalos, bejelentett otthonuk szerint még itthon élnek. E növekedések levonása után a 480 ezer új munkahelyből már csak 190 ezer marad. Ez még kicsit csökkenne is, ha tudnánk, hogy a nagyobb szigor nyomán mennyi fekete munka fehéredett ki, meg mennyivel nőtt a piacon dolgozó részmunkaidősök száma. De hát ha csak 150-180 ezer új munkahely jött létre, az is öröm.

Ürömökkel.

A kormányfő 2010-ben az akkori nyilvántartott 3,6 millió foglalkoztatott számát akarta 1 millióval növelni. Ez azonban a 2008-as válság utáni majdnem-mélypont volt. Öt vagy tíz évvel korábban a foglalkoztatottak száma már elérte a 3,8-3,9 milliót. Jánossy Ferenc régi-régi felismerése a helyreállítási periódusokról talán ezúttal sem értelmetlen: könnyebb visszakúszni oda, ahol egyszer már voltunk, mint új csúcsokra eljutni. 2015-ben éppen csak, hogy elérjük 2000 vagy 2005 foglalkoztatási szintjét. Szárnyalásnak ez aligha mondható.

Az igazi ürömöt azonban sokkal általánosabb kérdések jelentik. Milyenek lesznek a munkahelyek? Milyen lesz az a teljes foglalkoztatás, amiről Orbán Viktor álmodik a kicsit későbbre tervezett munkaalapú társadalom víziójában? Egyelőre annyit tudunk, hogy mindenkinek dolgoznia kell, mert segély már most is alig van, a munkaalapú társadalomban meg egyáltalán nem lesz.

Azt nem tudjuk, hogy mennyire lesz az új munkahelyeken a feladat egy része "kényszermunka". Az alaptörvény szerint „mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához”, ám a garantált munka fogalma hiányzik. „Magyarország (vagyis: a kormányzata) törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.” A törekvés semmire nem kötelez. A munkakényszer pedig nem közegidegen. A mai közfoglalkoztatás ismeri ezt a megoldást. Aki nem fogadja el az első felajánlott munkát, hosszú időre elesik minden ellátástól.

Az anyasági és ápolási ellátások a munkaalapú társadalomban is megmaradni látszanak. A többiek számára kötelező lesz a fizetett munka, ha kicsit is munkaképesek. De mennyiért? 2015 óta egyes közalkalmazotti szakmákban a kormányzat elkezdte emelni a fizetéseket. Ez akkor is pozitívum, ha erre a katasztrofális méretű elvándorlások, meg az élénkülő civil követelések kényszerítették. A bérek többsége azonban – nem csak a közfoglalkoztatásban - olyan szintű, hogy csak a család szegénységét garantálja.

Egyre több a tapasztalatunk arról, hogy a szegénység csökkentésének legjobb eszköze a kormányzatilag gyártott álhír. A szegény gyerekek száma óriásit csökkent, mondta nemrég Rétvári Bence. Hát igen, mert lejjebb került a szegénységi igazoláshoz szükséges küszöb értéke, és mert szűkebbre vették a hátrányos helyzetű gyerekek fogalmát. Már nem élnek több, mint 4 millióan a létminimum alatt, írják. Persze, hogy nem, mert a Központi Statisztikai Hivatal megszakította (megszüntette?) a létminimum számítását. Ha nincs létminimum, senki nem él alatta. Ha azonban komolyan vesszük a társadalmilag elfogadható szintű létet, mint követelményt, akkor radikálisan emelni kellene a béreket, messze nem csak a közmunkásokét.

A minimálbér is európai mélyponton van. Európa-szerte elismert követelés a megélhetést lehetővé tévő tisztességes bér. Nálunk a fogalom is hiányzik a politika palettájáról, mióta a kormányzat felmondta a munka világával való érdekegyeztetést. És a tisztes bér csak a munkahelyekkel szemben támasztott egyik követelmény.

A fizetett munka nem csak jövedelemforrás. A foglalkozásunk része az önazonosságunknak, önértékelésünknek. Része van az önbecsülésünkben is, meg abban is, hogy mások mire becsülnek minket. Ezt lassan ugyanúgy elfelejtjük, mint méltóságunkat és folyamatosan sértett, korlátozott munkajogainkat. Botrány semmiből sincs, már a közmunka is boldogít.

Európa csendes, újra csendes,/ Elzúgtak forradalmai.../Szégyen reá! lecsendesült és/ Szabadságát nem vívta ki” - írta Petőfi 1849-ben. Ma Európa hangos. Magyarország csendes. Meddig?