Iványi Gábor;kvótanépszavazás;

2016-09-27 15:49:00

Iványi üzenete október 2-ára: legyünk bátrak a nemre is nemet mondani!

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnök-lelkipásztoraként, egyházunk vezetőségének a támogatását is bírva, kijelentem, hogy az október 2-ai úgynevezett népszavazáson nem kívánok részt venni - írta Iványi Gábor közleményében.

Egyházunk és Oltalom Karitatív Egyesületünk csatlakozott azokhoz a szervezetekhez is, melyek tisztességes elemzéssel mutatták be, hogy miért ok nélküli és elfogadhatatlan ennek a kormány által erőltetett színvallásnak a támogatása - írja Iványi.

Meggyőződésünk, hogy ez a kierőltetett jogi lépés nem hazánk biztonságát és erkölcsi értékeinek a megőrzését szolgálja. A migránsoknak nevezett menekültek ellen hosszú ideje folytatott módszeres gyűlölethadjárat hamis és elferdített tényeket közöl, és legalantasabb emberi tulajdonságainkra, gyávaságunkra, önzésünkre és irgalmatlanságunkra épít. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kampányban a vallási kirekesztés és szembe állítás szempontjai is szerepet kapnak, sőt bennünket, magyarokat Európával szemben, a keresztény értékek őreiként tüntetnének fel. Pedig számunkra minden vallástalan, más vallású vagy éppenséggel keresztény menekülő sorsa egyformán fontos.

Magyarországra nem kívánnak menekültek betelepülni. A mi dolgunk csupán az lenne, hogy tagállamként együttműködve az Európai Unióval, segítsünk a menekült kérdés kulturált kezelésében. Megtagadni a szolidaritást a bajba jutottaktól és szövetségeseinktől, számunkra elfogadhatatlan és a bibliai elvekkel ellentétes döntés lenne. A Szentírás mindkét könyvgyűjteménye arra tanít, hogy kövessük az isteni értékeket, mely adott esetben a gyengék, üldözöttek, megalázottak, jövevények elfogadása és támogatása. A Biblia a gyűlölet helyett a szeretetet hirdeti. Nem ad áldást egyetlen olyan törekvésre sem, ami a másokkal szembeni fegyverkovácsolás akárcsak elméleti megvalósítását is célozná, sőt arra int, hogy fegyvereinkből formáljunk békés eszközöket. Tisztelettel és együttérzéssel tekintünk azokra a népekre, melyek emberséges menedéket és segítséget nyújtanak a bajbajutottaknak.

Az országunkat elborító nemzeti színű plakátok azt hirdetik, hogy ne kockáztassunk, mondjunk nemet október 2-án. A népszavazáson való részvétel nem nemzeti, hanem erkölcsi kérdés. Legyünk bátrak a nemre is nemet mondani! Ezért maradjunk távol ettől a népszavazástól. Segítsünk ezzel országunk megtévedt vezetőinek abban, hogy magukba tekinthessenek és visszasegíthessék hazánkat is az alkotmányos és emberséges európai nemzetek útjára - üzente a választásra jogosultaknak a lelkipásztor.