Görögország;görög válság;

2016-09-28 11:30:00

Újabb görög reformot fogadtak el

Újabb fontos reformokat fogadott el a görög parlament. A törvényhozásban a kormánykoalíció 153 képviselőjéből 152 szavazott az intézkedésekre. 

Az előterjesztés egyik legvitatottabb pontja az volt, hogy lehetővé teszik a görög állami vagyon egy része, beleértve a helyi vízműveket, a gázszolgáltatót, privatizációját. Magánosítanak továbbá repülőtereket, autópályákat és kikötőket is. A szavazás előtt napokon keresztül tartott a vita a parlamentben.

A reform értelmében új vezetést neveztek ki a privatizációs hatóság élére. Az öttagú csoport a kormány három képviselőjéből áll, de két helyet kapnak benne a hitelezők is. A hatóság feladata lesz a görög állami vagyon értékesítésének előkészítése, megszervezése.

A parlamenti vita során egy ellenzéki képviselő José Saramago ironikus, „Privatizáljanak mindent” című művének példányait dobálta. Egy másik honatya az „álszentség Nobel-díjával” jutalmazná Alekszisz Ciprasz miniszterelnök kormányát. A kormányfő az elmúlt években rendre azt állította, nem magánosítják a vízműveket.

A reform elfogadása volt a feltétele annak, hogy Athén egy újabb, 2,8 milliárd euró értékű hitelrészlethez jusson. Még 2015-ben szavazták meg az ország számára az immár harmadik számú, 86 milliárd euró összértékű hitelcsomagot.