Levelezés;Németország;populizmus;AfD;

2016-10-10 11:33:00

A populisták titka

Az Infratest dimap elemzése a német jobboldali populista párt, az Alternatíva térnyerését vizsgálta. A kutatás kimutatta, részben az állhat a párt felemelkedése mögött, hogy különösen Németország keleti részén az emberek úgy érzik, a politikusok eltávolodtak tőlük. Az AfD támogatóinak nyolcvan százaléka azt közölte, nem ért egyet azzal, ahogyan a demokrácia működik hazájukban. A többi párt jóval elégedettebb a demokrácia helyzetével.

Ugyanakkor óriásiak az ellentétek a keleti és nyugati országrész között. Mint a Deutsche Welle megjegyzi, egyenesen ijesztő, hogy a volt NDK területén a polgárok fele elégedetlen a demokratikus rendszerrel. A kérdés az, mit tehet a politika azért, hogy erősítse a demokráciát? Ennek egyik módja, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzon, ami különösen foglalkoztatja az embereket. Ilyen például az, hogyan lehet elősegíteni a menekültek társadalomba való integrációját. A németek nagy része, 63 százaléka nem hiszi azt, hogy a menekültkérdésben sikerülne közös európai megoldást találni. 56 százalék pedig az iszlám túl nagy befolyásától tart. Ugyanakkor az emberek jobban félnek a jobboldali radikálisok erőszakos fellépésétől, mint az iszlám okozta veszélytől.