alkotmánymódosítás;Alaptörvény-módosítás;

2016-10-10 21:47:00

Orbán "átveri" Magyarországot

A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatával Orbán Viktor miniszterelnök nem megvédte, hanem átverte Magyarországot. Molnár Csaba a javaslatot minősítve úgy fogalmazott: az "olyan lett, mint a vőlegény a nászéjszakán szerszám nélkül".

Az EP-képviselő közleményében azt írja: Orbán Viktor megpróbálta átverni Magyarországot az október 2-i népszavazáson, de ez a DK bojkottjának és ellenzék összefogásának köszönhetően nem sikerült. A mostani alaptörvény módosításával azokat veri át, akik akkor hittek neki, a kormányfő a népszavazás előtt elárulta Magyarországot, most pedig elárulta a jobboldalt - jelentette ki.

A benyújtott indítvány ugyanis a hatályos magyar és európai jogszabályok puszta átszerkesztése, vagyis szemfényvesztés - összegezte a politikus. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná külföldiek Magyarországra telepítését az erre vonatkozó hatályos magyar eljárásrend megkerülésével - derül ki a parlament honlapjáról.

A változtatás értelmében bekerül az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár - amelybe az Európai Gazdasági Térség polgárai nem tartoznak bele - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet. 

Az öt cikkből álló változtatás módosítja a többi közt a Nemzeti hitvallást, kimondva: "valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége."

Az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy Magyarország uniós tagállamként való részvétele érdekében a közös hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalat alapvető jogokkal és szabadságokkal, és az nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.