XIII. kerület;fakivágás;

2016-10-13 15:14:00

Fakivágások - "Puccsszerű" akció a XIII. kerületben?

A XIII. kerületi lakókat sokkolta, amikor mára kivágták a fákat a Dráva utcában, holott a munkások előző nap még azt mondták, hogy csak metszésről van szó - számolt be az újabb felháborító fakivágásokról a hvg.hu.

Mint a lap írja, szerdán a környéken lakók a korábban az út szélén álló akácsor helyén már csak erősen megcsonkított fákat találtak. Egyikük oda is ment a munkásokhoz megkérdezni, hogy miért kell őket kivágni, mire azt felelték, hogy nem vágják ki, csak megmetszik őket, jövőre majd ki fognak hajtani. Másnapra azonban az összeset kivágták. 

Az egyik lakó szerint az egyik munkás elszólásából kiderült, egyszerűen az volt nekik kiadva, hogy hazudják azt a kérdezősködőknek, hogy csak frissítik a fákat. Miután a környékbeliek már csak a hűlt helyüket találták, több verziót is kitaláltak, hogy mentsék a helyzetet. Valaki szerint azért kellett a fákat kivágni, mert kell a hely a bicikliútnak, és nem lesz helyettük másik, más szerint ültetnek a helyükre újakat, de valaki azt is mondta, hogy a járda szélesítésével indokolták a munkások a fák likvidálását.

Nem ez az első eset, amikor a fakivágások kiverték a biztosítékot a fővárosban, a hvg.hu emlékeztet, hogy legutóbb a pár száz méterrel arrébb levő volt Pannónia utcai óvoda telkéről is kivágtak 60 fát, a vizes vb miatt pedig a Dagály mögötti Duna-parti fákat is megtizedelték. A Római-parti gátnál a tervezett mobilgát miatt tüntettek, ami miatt 1600 fát vágnának ki, a legnagyobb tiltakozást azonban mégis a városligeti fakivágások váltották ki.