Rogán Antal;lapok;hirdetés;

2016-11-11 06:04:00

Melyik lap kap állami hirdetést?

Technikailag igaza van annak, aki azt állítja, a kormányzati hirdetéseket ügynökségek osztják szét, ők határozzák meg, hol reklámoznak, ám mert a kabinet mégis csak rálát erre, hiszen ők állnak a folyamat elején és a végén, kellő nagyvonalúságot kell tanúsítaniuk az ügyben.

Ezt Lázár János válaszolta lapunknak a tegnapi Kormányinfón, amikor azzal szembesítettük, hogy miközben ő rendre arról beszél, a média számára elengedhetetlenül fontos hirdetések elosztásához a kormánynak nincs köze, azt ügynökségek végzik, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője kedden egészen mást állított az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Rogán Antal pontosan tudta, hogy a Népszabadságot a lap felfüggesztéséig kiadó Médiaworks egymilliárd forint értékben kapott kormányzati hirdetéseket és sajnálta, hogy a jelek szerint ebből kevés jutott a gazdasági okokra hivatkozva elhallgattatott vezető ellenzéki lapnak. Kovács Zoltán a fejét rázta, amikor meghallotta lapunk kérdését, a kormányszóvivő, aki hivatalosan Rogán beosztottja, ragaszkodott ahhoz, hogy a hirdetések fölött az ügynökségek rendelkeznek.

Közben írásbeli kérdéssel fordult Rogán Antalhoz Szabó Szabolcs. Az Együtt országgyűlési képviselője azt akarja megtudni a propagandaminisztertől, ki döntött arról, hogy hirdetések formájában nyújtsanak támogatást nehéz gazdasági helyzetben lévő lapkiadóknak. Rogán a héten elhangzott nyilatkozatában azt is monda, "ha van olyan baloldali médiacsoport, amelyik segítséget kér a kormánytól, (…) akkor mi hajlandók vagyunk erre. Tehát semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, hogyha a Népszava új tulajdonosa, mert úgy látom, hogy ott valami új tulajdonos bukkan fel a láthatáron, ezt kérje. Ennek semmi akadálya nincs a részünkről. Mi minden további nélkül megtesszük…" - mondta. Juhász Péter szerint Rogán ezen kijelentése után joggal merül fel a gyanú, hogy az általa irányított minisztérium nem ott hirdet, ahol a leghatékonyabban elérhetik az állampolgárokat, hanem politikai vagy gazdasági indokok alapján döntik el, hogy hol helyezzenek el állami hirdetést és hol nem. A kormánynak azonban nem azért állnak ezek az összegek a rendelkezésére, hogy médiumokat mentsenek meg belőle, hiszen akkor azok függetlensége is megkérdőjelezhetővé válik - vélte az Együtt alelnöke.

A Magyar Nemzet is aggályosnak találta Rogán ATV-s interjúját, mivel a miniszter több esetben sem mondott igazat a letelepedési kötvényekről. Állította például, hogy a pénzes külföldiek a kötvény által csak tartózkodási engedélyt kapnak, amely öt évre szól, "és mehet mindenki, amerre lát". Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar állampapírba pénzét fektető külföldi véglegesnek tekinthető letelepedési engedélyt kap, amely csak erős indokkal, például bűncselekmény elkövetése esetén vonható vissza. A szabályozás július óta rendelkezik így, de az előtt is jogosultak voltak a külföldiek a letelepedési engedélyre, bár csak két etapban szerezhették azt meg. Rogán azt is mondta, hogy a kötvényprogram résztvevőinek lakást is kell venniük Magyarországon, bár ezt utóbb úgy korrigálta, hogy "lakcímet kell létesíteniük, ahhoz pedig előbb-utóbb ingatlant is kell valamilyen formában vásárolniuk". Ez sem állja meg a helyét, hiszen a letelepedőknek még itteni tartózkodási címet sem kell megadniuk, erről szintén július óta rendelkezik a szabályozás, amelynek eredetijét még maga Rogán Antal nyújtotta be a parlamentnek 2012-ben.

Amikor Simicska Lajos lapja számon kérte Rogán szavait a Miniszterelnöki Kabinetirodától, a tárca azt írta, "mint az köztudomású, a Magyar Nemzet tulajdonosának Magyarország miniszterelnökéről mondott obszcén szavai miatt a magyar kormány tagjai nem adnak interjút a Magyar Nemzetnek, és nem vállalnak szereplést a Hír TV műsoraiban". Ez az állítás sem igaz, hiszen az idén Lázár János és Szijjártó Péter külügyminiszter is adott interjút a Nemzetnek.