önkormányzat;pénz;romák;ORÖ;

2016-11-12 10:56:00

Rokonok, barátok kapták a romák pénzét

Képtelenség működtetni az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ), ugyanis a szervezet alkalmazottai között nincsenek szakmailag alkalmas munkatársak, az álláshelyeket pedig olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akiknek tevékenysége mögött nincs munka. A Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel szerint többek között erről beszélt a kisebbségi szervezet hivatalvezetője az önkormányzat július végén tartott szakmai bizottsági ülésén.

– Azt el tudom fogadni, hogy valaki valakinek az ismerőse, rokona vagy bárkije, vagy nagyon tetszik neki, meg nagyon aranyos és kedves, csakhogy ez itt egy önkormányzati hivatal – hangsúlyozta a hivatalvezető.

Majd hozzátette, hogy csupán két hozzáértő emberre lenne szüksége, de annyi sincs. Cserháti Tiborné szemléletes példával érzékeltette az önkormányzati munkaerő-állomány helyzetét: mint mondta, legalább azt sikerült elérni, hogy a munkatársak megfelelően jelenjenek meg, ne pedig „félmeztelenül vagy kivágott ruhában” érkezzenek az ORÖ-be.

Szavaiból kiderült, hogy már nyáron csődközeli helyzetben volt a roma önkormányzat, legalábbis nagyon súlyos likviditási gondokkal küszködött. Cserháti akkor közel hetvenmillió forintos hiányt helyezett kilátásba szeptember végére. Egyben közölte, hogy ilyen gazdálkodás mellett nem lehet működtetni a szervezetet. 

A vezető által előrejelzett hiány érdekessége, hogy a szervezet éppen szeptember 30. óta egy luxusautót lízingel az ORÖ elnöke számára. Balogh János egy 2015-ös évjáratú Audi A4 S line típusú autóval furikázik, ami havonta közel százezer forintjába kerül az önkormányzatnak.

További részletek itt!