„Nyomorognak, mégis boldogok”

Ha európai orvosok afrikai gyógyításáról van szó, az embernek óhatatlanul Albert Schweitzer jut az eszébe, aki művészi karrierjét is feláldozta azért, hogy a világ legreménytelenebb helyeinek egyikén kórházat hozzon létre leprások, és más súlyos, vagy a betegségük miatt közösségük által kitaszítottak számára. A párhuzam nem véletlen Fodor Réka esetében sem, aki Ugandában járt egy magyar orvosmisszióval olyan vidéken, ahol a modern orvostudomány gyakorlatilag ismeretlen.

Különleges hangvételű könyvben meséli el Fodor Réka egy orvosnő élményeit Afrikáról, segítésről, boldogságról és szegénységről. Nem véletlenül Afréka lett az írás címe, hiszen egyszerre szól a fekete kontinens és egy elkötelezett ember közös életéről.

Réka tizenkét éves korában olvasta el Schweitzer életrajzát és nagyon megragadta, hogy a legendás orvos orgonakoncerteket adott azért, hogy gyógyítani tudjon Afrikában. Álmát 19 évesen majdnem kettétörte egy súlyos baleset, de felépüléséhez éppen az adott neki erőt, hogy eltökélte magában: mindenképpen orvos lesz. A kalandvágy sem állt soha távol tőle, életébe még az is belefért, hogy egy időre elment Párizsba utcazenésznek. Orvosi pályáját 20 évvel ezelőtt mentőtisztként kezdte, 2005-ben indította el háziorvosi praxisát, majd 2010-ben férjével, Greguss Sándorral együtt a Nourish The Children (Tápláld a Gyermekeket) program résztvevője, majd 2012-től nagykövete lett. 2015-ben egy hónapra elutazott Ugandába a Magyar-Afrika Társaság (AHU) XI. Orvosi Missziójának tagjaként. Ennek tapasztalatait és odavezető útját írta meg az Afréka című könyvben.

Réka szerint a gyerekek szívével kezdődik minden FOTÓK: AHU

A könyvvel nem csupán az volt a célja, hogy leírja élményeit, tapasztalatait, vagy kedvet csináljon Afrika még ma is érintetlen természeti szépségeihez. Nyilván ő is ismeri azt a bölcsességet, amelyet Indiával kapcsolatban szoktak mondani, de Afrikára is érvényes: minél több időt tölt el ott az ember, annál inkább rájön annak megfoghatatlanságára. Bár a maga módján megpróbált társaival együtt a nagy 19. századi skót felfedező-orvos, David Livingstone nyomdokaiba lépni, elsősorban azért készült el ez a kötet, hogy megszólítsa azokat az embereket, akik kihívásokat keresnek az önmeghaladásra, igényük van a belső fejlődésre és adni akarnak másoknak.

A doktornő jelenleg is azt a hosszú, afrikai stílusban befont hajat viseli, amit Ugandában talált ki magának, hogy jobban befogadják a helyiek, akik egyszerűen csak dr. Rekának hívták őt.

Réka munka közben

A bemutató során vetített diák és a könyvben közölt fotók között szinte elenyésző az „elrettentő, sokkoló” felvételek aránya, mert a doktornő szerint az a lényeg, hogy a hozzájuk fordulók 70 százalékán tudtak segíteni. Külön kiemeli a maláriás betegeket, akiknek az életük azon múlt, hogy három napon belül részesülhettek-e gyógyszeres kezelésben. „Ilyen kevés a különbség élet és halál között.”

Ugandát a doktornő csodálatos helynek tartja, különösen a Nílus felső szakaszának lenyűgöző látványáról, a vízesésekről áradozik. Táboruk a nagy folyó „kinevezett” forrása közelében volt, mivel valójában ma sem tudja senki pontosan, hogy honnan ered a Nílus. Egy rövid filmbejátszásból az is kiderült, hogy a magyar sámándob mennyire tud „afrikaiul” szólni. Réka az embereket úgy jellemzi, hogy „nyomorognak, mégis boldogok”, és ellentétben az európaiakkal, „nekik nem kell sok ahhoz, hogy örüljenek”. Arra is emlékszik, hogy bár a pontosság nem a helyiek jellemző erénye – könyvében is felidézi a misszió fő céljának, egy kórház felépítésének viszontagságos alapkő-letételét - nem is türelmetlenek: volt olyan eset, hogy egy napig is vártak, amíg sorra kerültek a rendelésben. Lemérte saját teljesítő képességének határát is: ez 160 beteg ellátása volt egyetlen nap alatt. Összesen 3000 embert részesítettek kezelésben, illetve láttak el egészségügyi, főleg megelőzést célzó tanácsokkal.

Réka nagyon fontosnak tartja, hogy már gyerekkorban kialakuljon a segítő szándék, és kiemeli azokat az adományokat, apró ajándékokat, amelyeket gyerekek készítettek a misszió részére. Például olyan színes karkötőket, amilyet ő maga is visel. „A gyerekek szívével kezdődik minden. Ha mindenki csak ennyit tesz, amennyit ők, nincs gyermek-éhhalál a Földön. Nekünk kis erőfeszítés, nekik az élet” – hangsúlyozza többször is, hozzátéve, hogy Afrikában járva az ember átértékeli a világhoz, az élethez való viszonyát.

Fodor Réka saját pályafutására visszatekintve fontosnak tartja, hogy az embernek legyenek olyan mentorai, akik „segítenek kilátni a saját kockafejéből.” „Mindenki keresse meg azt az embert, akinek a véleménye fontos számára, de ne őt kövesse, hanem azt az utat, ahová vezeti” – mondja. És ami az ő életének legfőbb tanulsága: merjük megélni álmainkat és akkor biztosan értelmes életünk lesz.