Svédország;Európa-bajnokság;vereség;női kézilabda-válogatott;

2016-12-06 06:54:00

Csehül kezdtünk

Vereséggel kezdett a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon. Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese Csehországtól kapott ki 27-22-re. A két csapat korábbi tizennégy egymás elleni mérkőzésén mindig magyar siker született.

Ezúttal a csehek az első perctől vezettek a sok sérült miatt hat Eb-újonccal pályára lépő, jelentősen megfiatalított magyar csapat ellen. Az első játékrészben egyszer sem tudott vezetni a magyar válogatott, 13-10-zel kezdődött a második felvonás, amelynek első negyedórája remekül sikerült: Kiss Éva fantasztikus bravúrokat mutatott be a kapuban, Kovács Anna pedig megállíthatatlan volt, hét gólt szerzett ebben az időszakban, és sikerült fordítani a magyar együttesnek, amely 14-13-ra és 17-16-ra is vezetett. Ezenkívül azonban végig a cseheknél volt az előny, akik nagyon egyszerűen, viszont rendkívül hatékonyan játszottak, és megérdemelten nyertek.

„Rosszul állítottam fel a csapatot, ki akartam próbálni pár dolgot, az én hibám, hogy ezek nem sikerültek – mondta a találkozó után Rasmussen. – Próbáltuk megjátszani a széleket, gyorsítani a játékot, de eladtuk a labdákat, próbálunk javítani, az én felelősségem a mai vereség.”

A csoportból legkönnyebbnek ítélt ellenféllel szemben nem sikerült nyerni, szerdán a dánok ellen kell megpróbálni javítani.