Hír TV;kábelszolgáltatók;

2016-12-10 10:08:00

Közpénzmilliárdokért bojkottálták a Hír TV-t?

Több mint 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásban részesült az a kábelszolgáltató társaság, amely januártól körülbelül hetvenezer háztartásból száműzi a közismerten kormányzati bojkott alatt álló Hír Televíziót – tudta meg a Magyar Nemzet.

A PR-Telecom szeptemberben közölte a hírcsatornával, hogy idő előtt felbontja az eredetileg 2017. december 31-ig szóló szerződését. Kiderült, hogy az ezt megelőző hónapokban – főként augusztusban – 12 részletben kapta meg a kábelcég a 3,3 milliárd forintot meghaladó támogatást. A Hír Televízióval 14 éve szerződésben álló kábelszolgáltató az európai uniós fejlesztési forrásaiból – a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból – kapta a támogatást. 

A szolgáltató már az előfizetőit is értesítette arról, hogy a Hír Televízió mellett másik hat csatornát töröl a kínálatából. Ennek ellenére nem szűkül, hanem bővül a kínálatuk, ugyanis 14 új csatornát lehet majd fogni a PR-Telecom-nál, ezek közül pedig hat (FEM3, Kiwi TV, Zenebutik, Chili TV, Humor+, Mozi+) a TV2 tulajdonosának, Andy Vajnának az érdekeltségébe tartozik.

A Hír TV-t hiányoló ügyfeleket egyébként két pornócsatornával is megpróbálják majd kiengesztelni. 

A PR-Telecom felmondásában arra hivatkozott, hogy az RTL Klub és a TV2 részére fizetendő műsordíj olyan hatalmas anyagi terhet jelent a cég számára, hogy a Hír TV-t így már nem tudják sugározni. (Érdekes módon Andy Vajna hat csatornájára mégiscsak jutott pénz). A Hír TV nem fogadja el a kábelszolgáltató szerződésbontását. A csatorna jogászainak álláspontja szerint ugyanis a szerződést idő előtti rendes felmondással nem lehet megszüntetni. Éppen ezért jelezték is a PR-Telecomnak, hogy ha január elsejétől a televízió elosztását a társaság bármilyen módon korlátozza vagy megszünteti, a keletkező kárt a csatorna egy összegben a kábelszolgáltatóra terheli majd. Mindezek alapján nem kizárt, hogy a vita a bíróságon folytatódhat - írja a lap.