EU;menekültek;kvóta;Manfred Weber;

2017-01-11 09:29:00

Meghatároznák a menekültek számát

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke szerint felső határban kell megszabni, hány menekült érkezhet az Európai Unió területére.

 Ezzel támogatásáról biztosította az ezzel kapcsolatos osztrák kezdeményezéseket. Nemrégiben Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter vetette fel a menekültek beáramlásának ily módon való szabályozását. Weber szerint teljesen újfajta megközelítésekre van szükség a menekültpolitikát illetően. Ugyanakkor szkeptikus azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a menedékkérelmeket már az EU határain kívül bírálják el. Mint a dpa német hírügynökségnek adott interjújában elmondta, olyan instabil belpolitikai helyzetben lévő országokban, mint Líbia, ez nem valósítható meg.

Weber szerint az európai országoknak mindenekelőtt tisztázniuk kell azt, hány menekültet fogadnának be. Középtávon azonban a bevándorlók egy kötelező érvényű elosztási mechanizmusára van szükség. Ez azért érdekes, mert a Fidesz elutasítja a menekültügyi kvótákat, ugyanakkor Weber annak az Európai Néppártnak a vezetője, amelynek a Fidesz is tagja. A CSU politikusa nem kívánt becslésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy Európa hány menekültet vegyen fel.