Soros György;Transparency International;civil szervezetek;sajtószabadság;fékek;ellensúlyok;Martin József Péter;

2017-01-12 06:00:00

Martin József Péter: nincsenek többé fékek és ellensúlyok

2016 fekete év volt a magyar sajtószabadság történetében - értékel Martin József Péter. A Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója szerint a gyakorlatban úgy szűkül a nyilvánosság, hogy a kormányhoz hű oligarchák vásárolják fel a médiumokat, így az ellenzéki identitású és/vagy pártatlan lapok egyre nehezebb, sőt ellenségesebb környezetben kénytelenek működni. Mindez nemcsak a sajtószabadságot, hanem Magyarország fejlődését is veszélyezteti, hiszen a nyilvánosság korlátozása kedvez a korrupció terjedésének, ami végső soron a gazdasági teljesítményben is tükröződik, vagy tükröződni fog.

- Korruptabbak vagyunk, mint négy éve?

- Igen, ha azt vesszük, hogy a rendszer, amelyet a Fidesz 2010-ben elkezdett kiépíteni, mostanra megszilárdult. A korrupciós csatornák kiépültek, így ezeken vélhetően ma több közpénz folyik el, mint négy éve. A Transparency International (TI) Korrupció Érzékelési Indexe is azt mutatja, hogy folyamatosan romlik Magyarország helyzete. Nem is annyira nominálisan, tehát a pontszámok tekintetében, mint inkább a relatív pozíciót tekintve, hiszen Magyarország már a közép- és kelet-európai országok közül hátulról a harmadik a rangsorban, tehát térségünkben csak Románia és Bulgária korruptabb. Az egyetlen terület, ahol némi javulást látunk, az néhány kis vagy utcai korrupciós forma, például az adataink szerint kevesebben fizetnek kenőpénzt rendőröknek.

- Az utóbbi években az intézményesült korrupció kifejezést szokták használni a hazai helyzet jellemzésére. Eltér a mai korrupció a 2010 előttitől?

- Pontosítok: a TI már 2008-ban, tehát még a baloldali kormányzás idején kimondta, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon. Ma pedig azt mondjuk, hogy rendszerszintűvé vált. A korrupció természete 2010 után megváltozott. Hangsúlyozom: a vesztegetések mértéke 2010 előtt is óriási volt. Ugyanakkor a mai helyzet jellemzője, hogy az államot foglyul ejtették bizonyos politikai szereplők, illetve a hozzájuk kötődő oligarchák. Ezáltal a korrupció legalizálttá vált, a részrehajlás mindennapos lett, s olyan közpénzosztó rendszerek épültek fel, amelyeket kifejezetten korrupciós szándékkal hoztak létre. Más megfogalmazásban: míg 2010 előtt a korrupció jobbára diszfunkciója volt a rendszernek, addig mára több tekintetben a rendszer részévé vált.

- Ezt tetten érhettük tavaly is bizonyos jogalkotási szándékokban, illetve megvalósult törvényekben. Mi volt a legsúlyosabb ügy?

- Kettőt említenék; az egyik a letelepedési államkötvények, a másik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügye. Mindkettő jogállami nonszensz. A nyugati világban nincs példa ilyen letelepedési államkötvény-konstrukcióra. Persze több helyen léteznek úgynevezett "golden visa" konstrukciók, amelyekkel kedvezményesen jutnak letelepedési lehetőséghez a vásárlók, de ezek mind arról szólnak, hogy az adott állam végső soron jól jár az eladásukkal, mert a befektetőktől a letelepedésre is jogosító kötvényért cserébe tőkéhez jut, netán munkahelyek teremtését is elvárja. Ezzel szemben Magyarországon az állam rosszul jár, s csak a közvetítő cégek, meg azok ismeretlen tulajdonosai gazdagodnak a kötvények értékesítésével. A konstrukció létrehozásának módja és működtetése jó példája a rendszerszintű korrupciónak.

Hasonlóképpen a jegybanki alapítványok ügye. A TI számos közérdekű adatigénylési pert nyert az utóbbi időben, ezek egy része éppen a jegybanki alapítványok költését firtatta. Emlékeztetnék: intézményi nonszenszről van szó, hiszen az MNB-nek nem feladata mindaz, amire hivatkozva létrehozták ezeket az alapítványokat. Ha ugyanis a gazdasági oktatást meg kell újítani - ez volt, ugye, a fedőtörténet -, azt a kormánynak kell megtennie, a jegybanknak ehhez semmi köze. Nem tudunk a fejlett világból példát mondani arra, hogy egy központi bank alapítványokat hoz létre a saját céljai érdekében, ráadásul ilyen nagy vagyont juttat azoknak, hiszen itt csaknem egymilliárd dollárról van szó. Ezt törvényesen lehetett volna az államadósság csökkentésére költeni, tartalékba tenni, vagy megannyi más módon felhasználni. Ezzel szemben az MNB szinte úgy sáfárkodott ezzel a pénzzel, mintha a sajátja lett volna. A nyilvánosságra került adatok alapján annyi megállapítható, hogy ebből az összegből legalább 5-700 millió forint volt a nettó korrupciós járadék. A 260 milliárd forint kétharmada államkötvények vásárlására ment, ami szintén aggályos a monetáris finanszírozás tilalma miatt, amint arra az Európai Központi Bank többször is rámutatott. A fennmaradó harmadot költötte saját céljaira a jegybank, részben ingatlanvásárlásra, vagy a különböző haveri cégek finanszírozására.

- A két példa jellemzője, hogy mindkettőben igyekeztek a közérdekű adatokat eltitkolni, illetve hogy egyikben sincs következmény, azaz érdemi büntetőeljárás. Tekinthetjük ezeket a jellemzőket a rendszerszintű korrupció velejáróinak?

- Igen. Magyarországon 2010 óta az állami szervek ellenőrző funkciója csökkent, több esetben megszűnt. Pedig részben az lenne a feladatuk, hogy kontrollálják a kormány munkáját. Itthon viszont éppen ellenkezőleg, jobbára a kormány meghosszabbított karjaként működnek. Egy fontos kivétel van: az eljáró bíróságok ítélkezése továbbra is függetlennek tekinthető. Az ítéletek ismeretében kijelenthetjük, nincsenek arra utaló jelek, hogy a bíróságok szisztematikusan torzítanának a kormányközeli szereplők javára. De az összes többi állami intézmény valamilyen mértékben foglya a központi kormányzati akaratnak. Ez pedig messzire viszi a magyar rendszert a liberális demokráciáktól, hiszen akármilyen színezetű kormánytöbbségek is vannak a megállapodott demokráciákban, a kontrollintézmények mindenhol működnek. Magyarországon nincsenek többé fékek és ellensúlyok. Ez a séma egyértelműen 2010 után alakult ki, előtte - bár döcögősen és alappal kritizálhatóan, de - léteztek ellenőrző mechanizmusok.

- Kiemelte az igazságügyet, mint még mindig független hatalmi ágat. Igen ám, de van nekünk egy igencsak sajátosan működő magyar ügyészségünk is.

- Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a bíróságokat, mindenekelőtt az egyes ügyekben eljáró bírókat - s nem az egész igazságszolgáltatást - tekinthetjük függetlennek. Az Alkotmánybíróságról sajnos nem tudom azt mondani, hogy független lenne, bár az is igaz, hogy még tavaly is voltak olyan döntései, amelyekben szembement a kormány akaratával. Az ügyészség végképp nem független. Sőt: ha van Achilles-sarka a magyar igazságszolgáltatásnak, az az ügyészség, amely úgy tűnik, egyes nagy, politikai relevanciával is bíró korrupciós ügyek esetében szándékosan elhanyagolja a bűnüldözési kötelezettségeit. Az MNB alapítványainak több mint kétes közpénzhasználata ügyében példádul nem indult komolyan vehető nyomozás. Van talán ellenpélda is, itt a Quaestor-ügy, de ez a kivétel és nem a szabály.

- Egyfelől legalizálják, illetve állami szintre emelik a korrupciót, másfelől az illegálisnak sincs következménye, hiszen nem indulnak büntetőeljárások. Egyetlen eszköz marad tehát a korrupció ellen; a nyilvánosság.

- Pontosan. De azt is látjuk, hogy az információ- és sajtószabadságot is korlátozzák. A nyilvánosság még mindig jelent némi fegyelmezőerőt, amit éppen a jegybanki ügyek mutattak meg. Miközben ugyanis az adatvédelmi ombudsman intézményének megszüntetése óta folyamatosan szűkül a közérdekű adatok megismerhetősége, sőt, jól látható jogalkotói szándék van az elszámoltathatóság további korlátozására, a bíróságoknak is köszönhetően sok esetben sikeres közérdekű adatigénylések folytán még mindig komoly turpisságokra fény derül.

- Ugyanakkor egyre kisebb a felület, amelyen nyilvánosságot kaphatnak ezek az ügyek.

- 2016 fekete év volt a magyar sajtószabadság történetében. Csak tavaly féltucatnyi országos médium - online és nyomtatott lap, televíziós csatorna -, továbbá még egyszer ennyi megyei lap került kormányközeli üzletemberek, oligarchák tulajdonába. A sajtószabadság szűkülése közvetett módon megy végbe. Nem arról van szó, amitől 2010-ben, a médiatörvény elfogadása után lehetett tartani, hogy hatósági büntetések lehetetlenítik el az újságírókat vagy a lapokat - erre nincs, vagy csak elvétve van példa. A gyakorlatban úgy szűkül a nyilvánosság, hogy a kormányhoz hű oligarchák vásárolják fel a médiumokat, így az ellenzéki identitású és/vagy pártatlan lapok egyre nehezebb, sőt ellenségesebb környezetben kénytelenek működni. Mindez nemcsak a sajtószabadságot, hanem Magyarország fejlődését is veszélyezteti, mert ne legyenek illúzióink: végső soron mindaz, amiről eddig beszéltünk, a gazdasági teljesítményben is tükröződik, vagy tükröződni fog.

- Mert az egyenként is súlyos korrupciós ügyek, vagy épp a rendszerben mutatkozó bizonytalan jogi környezet elrettentheti a befektetőket?

- Mindkettő. Az biztos, hogy a kormányhoz közeli oligarchák ilyen mértékű térnyerése és ilyen gyors gazdagodása minden létező nyugati elvtől és gyakorlattól távol áll. Közpénzekből tőkésítenek fel magánvállalatokat. A Népszabadság eltüntetésével arra is volt példa 2016-ban, hogy, noha egy magáncég közbeiktatásával, de politikai nyomásra kiiktattak egy médiumot. Ez is riasztó hatású lehet. Az pedig egzakt módon kimutatható, hogy ahol a jogállamiság sérül, ott a beruházások visszaesnek. A Világbank rendszeresen méri a jó kormányzás mutatóit, s az a helyzet, hogy az uniós csatlakozás óta folyamatosan romlik Magyarország megítélése. És ezzel párhuzamosan, ha az elmúlt 13 évet tekintjük, csökken a beruházási ráta. Ebből is látszik, hogy nem babra megy a játék: a demokrácia nem csak egy szép elv. Az intézményrendszer állapota és megítélése kihat a gazdasági teljesítményre.

- Akkor a kormánynak érdeke a gazdaságfehérítés, illetve a korrupció visszaszorítása.

- Elvileg valóban érdeke lenne, csak épp a gyakorlatban az Orbán-kormány teljesen más paradigmák szerint működik, mint amiről most beszélünk. A kormány államkapitalista rendszert épít. Ez azt jelenti, hogy az államnak hihetetlenül nagy szerepe van, nemcsak az újraelosztásban - persze az is magasabb, mint máshol a régióban -, de tulajdonosként és a szabályozásban is. A közbeszerzéseket részrehajló módon osztják el. A rendszer a bennfentes, haveri cégek feltőkésítését szolgálja.

- A haverok, úgy tűnik, kicserélhetőek ebben a rendszerben.

- Talán ezért sem beszélhetünk diktatúráról, mert a diktatúrákban a kegyeltek többnyire ugyanazok, ha meg lecserélik őket, akkor börtönbe kerülnek, ami azért nálunk nincs napirenden. Magyarországon hibrid rezsim alakult ki, amely már nem liberális demokrácia, de nem is diktatúra, egyfajta köztes rendszer, Kornai János például autokráciának nevezi. Ennek a bennfentes államkapitalizmusnak az a sajátossága, hogy a gazdasági szereplők nagy része abban érdekelt, hogy jóban legyen a kormánnyal. A lojalitásnak és a kompetenciának egy torz elegye alakult ki Magyarországon, amelyben az előbbi egyre fontosabb szerepet kap, s ez sajnos ma már igaz a magángazdaság egy részére is. A gazdaság számos területére betüremkedett a politikai akarat, és szinte napi gyakorlat, hogy a kormányzat a saját politikájához hű gazdasági szereplőket hoz helyzetbe. Akik pedig "csak" piaci alapon szeretnének megmérettetni, vagyis akik érdemalapú társadalomban gondolkodnak, bizony sokszor rosszul járnak. Nem állítom, hogy ez minden egyes szektorban, minden egyes szereplő esetében és mindig így van, de a tendencia ebbe az irányba mutat. Mindemellett az is igaz, hogy a nyugatos irányultságnak továbbra is jelentős a bázisa, a magyarok nagy része az EU-hoz és nem az orosz érdekszférába akar tartozni.

- Ez a bennfentes kapitalizmus fenntartható?

- Nyugati körülmények között nem, de ezt előre nem lehet megjósolni. Most az alapvető makromutatók első ránézésre kétségtelenül jók vagy legalábbis elfogadhatók, de a mélyben komoly aggodalomra utaló folyamatok zajlanak. Ha a magyar gazdaság versenyképességének rejtettebb, ugyanakkor a szakirodalom szerint meghatározó dimenzióit vizsgáljuk; az oktatást, az innovációt és az intézményi környezetet, akkor Magyarország nemcsak Nyugat-Európához képest van lemaradva, hanem a régióhoz képest is. Márpedig ezeken a tényezőkön múlik hosszútávon egy ország prosperitása. De a kormány nyilván a saját gazdaságpolitikájában hisz.

- E nézetkülönbségből fakadhat, hogy a kormány nem igazán tekinti partnernek önöket?

- A kormány láthatóan az ellenségkép-gyártással van elfoglalva.

- Ennek tudja be a Soros-álcivilek "eltakarítására" irányuló kijelentéseket is?

- Igen. Ez a mélyen antidemokratikus kijelentés sem tartalmában, sem stílusában nem méltó egy európai uniós országhoz. Ugyanakkor a kormánnyal való viszonyunk a médiában megjelenő képnél árnyaltabb. Noha valóban vannak konfrontatív időszakok, vagy olyan esetek, amelyekben "csak" elbeszélünk egymás mellett, van arra is példa, hogy egy-egy konkrét kérdésben együttműködünk. Példaként hozhatom, hogy az Európai Bizottság megbízásából egy nagy közbeszerzést monitorozunk, az M6-os autópálya befejező szakaszát. Ezt a vizsgálatot de facto lehetetlen volna megcsinálni a kormányzattal való együttműködés nélkül, sőt az EU el is várja tőlünk a kooperációt. A Miniszterelnökség egyes osztályaival, azon belül például Csepreghy Nándor miniszterhelyettessel kifejezetten korrekt kapcsolatunk van, részt veszünk egymás konferenciáján és európai módon tudunk beszélni egymással. Sok kérdésben persze nem értünk egyet. Például abban sem, hogy a kormány azt gondolja, jó irányba tart az ország, mi pedig azt, hogy a korrupció és a kormány számos politikája leszakadáshoz vezet.