vádemelés;közművek;Galambos Lajos;

2017-01-11 20:09:00

Lagzi Lajcsi akár 12 évet is kaphat

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeni vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos zenész ellen az ügyészség.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

A Budaörsi Járási Ügyészség szerdán az MTI-hez is eljuttatott közleményében közölte, hogy vádat emeltek G. L. és tíz társa ellen. A közlemény szerint G. L.-t mint elsőrendű vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen, társtettesként elkövetett lopás bűntettével, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban - szintén társtettesként - elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.

Felidézték: G. L. 1993 és 1999 között elhatározta, hogy mocsai ingatlanait áram-, víz- és gázszolgáltatással történő ellátása érdekében egyedül, majd 2000-től egy társával illegális bekötések révén szerzi meg szabálytalanul az áramot, a vizet és a gázt. Ennek megfelelően, a közműveket az ingatlanra beköttette, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki.

Az ügyészségi közlemény szerint mások is tudtak az illegális bekötésekről, és részt is vettek a méretlen vételezésben. A sértett közműszolgáltatók felé a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők által jelzett "nulla" közeli óraállások alapján éveken át csak minimális összeget fizettek.

G. L. a mocsai és tatai ingatlanok tekintetében összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet.

A legsúlyosabb cselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, a halmazati szabályokra is figyelemmel a büntetési tételkeret két évtől tizenkettő évig terjedő szabadságvesztés - olvasható az ügyészségi közleményben.

Tavaly áprilisban a Budaörsi Járásbíróság zár alá vételt rendelt el az ingatlanok egy részére Galambos Lajos és társai ügyében.