4-es metró;Szanyi Tibor;OLAF;

2017-01-18 13:28:00

Szanyi Tibor az OLAF főigazgatójához fordult

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő a mai napon az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójához fordult, kérve, hogy teljes terjedelemben és haladéktalanul tegyék nyilvánossá a budapesti 4-es metró kapcsán folytatott vizsgálataik összefoglalóját, és mindazon dokumentumokat, amelyek a magyar kormány kommunikátorai számára is rendelkezésre állnak.

A szocialista EP-képviselő szerint ez az egyetlen módja annak, hogy végre ne ellenőrizhetetlen adatok és állítások körüli vita folyjon, hanem azok is megismerhessék a tényeket, akik a közpénzek valódi tulajdonosai, azaz az európai és köztük a magyar adófizetők.

A levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Szanyi Tibor 2017. január 18-i levele Giovanni Kessler OLAF főigazgatóhoz:

Tisztelt Főigazgató Úr!

A magyar kormány friss közlése szerint az OLAF vizsgálói súlyos csalásokra, illetve lopásokra derítettek fényt a budapesti 4-es metró vonatkozásában. Ugyancsak a kormány tálalásában ennek összege 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forint, amely pénzt az európai hatóságoknak és a magyar kormánynak vissza kell követelnie, s amelyből az EU által biztosított fejlesztési segélyhányad 76,6 milliárd forint.

A jelenlegi magyar kormány egyúttal a 2010 előtti kormányok felelősségét jelentette ki. Felmerül azonban a kérdés, hogy ha ez így lenne, akkor a 2010 óta mind országosan, mind pedig a fővárosban folyamatos többségben lévő politikai erők miért tartották fenn a kérdéses szerződéseket, illetve miért nem folytattak eredményes vizsgálatokat az esetleges bűncselekmények feltárására? Más szavakkal szólva, az adatszolgáltatáson túl miért nem működtek kellően együtt az OLAF szakembereivel?

Szeretném világossá tenni, hogy a Magyarországon és Budapesten 6 éve kormányzó Fidesz gyakorlatilag felszámolta a média sokszínűségét, s 90 % feletti hányadban uralja a médiapiacot, ideértve a közszolgálatinak mondott televíziós és rádiós csatornákat is. Hírmonopóliumuk okán a magyar polgároknak minimális az esélyük a korrekt tájékozódásra, ennél fogva a médiatérben szinte csak a kormányzati üzenetek érvényesülnek. Egy ilyen helyzetben az európai intézményeknek is fokozott figyelemmel kell lenniük, hogy a közleményeik milyen sorsra jutnak Magyarországon.

Természetesen ismerem az EU kormányközi meghatározottságából fakadó ún. bizalmi elvet, vagyis hogy a különböző intézmények jóhiszeműen a tagországok kormányaira bízzák az uniós teendők ellátását, így tehát a konkrét esetben való cselekvéseket is. Sajnálatos módon ez jelenleg ellenőrizhetetlen adatok és állítások köztudatba erőltetésének formáját ölti, s csupán lebegtetik az OLAF jelentésének esetleges nyilvánosságra hozatalát.

Fentiek okán tisztelettel kérem Önöket, hogy teljes terjedelemben és haladéktalanul tegyék nyilvánossá a budapesti 4-es metró kapcsán folytatott vizsgálataik összefoglalóját, jó esetben mindazon dokumentumokat, amelyek a magyar kormány kommunikátorai számára is rendelkezésre állnak. Konkrétan az a kívánságom, hogy az OLAF által tett megállapítások ne csak azok céljait, érdekeit szolgálhassák, akik ezeket manipulálni tudják, hanem a közpénzek valódi tulajdonoséit, tehát az európai, köztük magyar adófizetőkét is.

Tibor Szanyi