Szanyi Tibor;Momentum Mozgalom;NOlimpia;

2017-01-29 11:49:00

Cirkusz a NOlimpia körül - Hetvenezer fölött jár az aláírások száma

Szanyi Tibor "Nincs még itt az idő!” címmel tartott sajtótájékoztatót a Nyugati pályaudvar aluljárójában, a NOlimpia standja előtt, ám a szocialista EP-képviselő sem számított arra, hogy beszéde közben egy köteg aláírásgyűjtő ívet nyomnak a kezébe. Az elkövető nem más volt, mint Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke, aki arra buzdította a politikust, hogy nyilatkozatok helyett inkább segítsen aláírásokat gyűjteni. Szanyi úgy reagált Fekete-Győr akciójára, hogy csak annak lehet segíteni, aki azt hagyja, később pedig részletesen leírta, hogy mi történt azon kívül, amit a MoMo Facebook-oldalára kitett vágott videóban látni.  A szervezet vasárnap esti összesítése szerint 70 ezren írták már alá a kezdeményezést.

A Momentum Mozgalom (MoMo) vasárnap esti összesítése szerint 70 ezren írták alá a szervezet olimpiai népszavazási kezdeményezését - tájékoztatta lapunkat a MoMo sajtókoordinátora. Ebben az összesítésben azonban nem szerepel az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, illetve a Kutyapárt által gyűjtött szignók száma - tette hozzá Papp Gergő. Utóbbiak akár tízezernél is jóval több aláírást gyűjthettek, hiszen az LMP már napokkal ezelőtt tízezres számról beszélt.

Mióta a korábban ismeretlen MoMo megkezdte NOlimpia elnevezésű aláírásgyűjtését, az ellenzéken belüli feszültségek is felszínre kerültek. Az akciót meglepően sokan támogatják; az első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint például csak súlyos veszteségek árán tudna Budapest 2024-ben olimpiát rendezni, ezért Chikán Attila hibátlannak nevezte az atv.hu-nak adott interjújában a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezését. Chikán olimpia-párti, korábban sportvezető is volt, de nem tartja reálisnak azt, hogy egy ilyen helyzetben lévő állam, mint Magyarország, súlyos veszteségek nélkül meg tud rendezni egy olimpiát. A korrupció mellett több kockázat is van, köztük az, hogy a költségek az eddigi tapasztalatok alapján mérhetetlenül megemelkednek. Emellett az eddig emlegetett 1043 milliárd elköltése olimpiaspecifikus fejlesztésekre, nem lenne egy szerves fejlődés része.

Baloldalról is akad támogatója a NOlimpia kezdeményezésnek. Ennek demonstrálására Szanyi Tibor EP-képviselő "Nincs még itt az idő!" címmel hirdetett sajtótájékoztatót a Nyugati pályaudvar aluljárójába, a NOlimpia standja elé szombat délutánra. Ám Fekete-Győr András, a MoMo elnöke azt mondta Szanyinak, hogy cselekvő politikusokra van szükség; nem olyanokra, akik sajtótájékoztatókat tartanak a NOlimpia standjai előtt - majd átadott neki egy köteg aláírásgyűjtő ívet. 

"Szanyi Tibor összehívott egy sajtótájékoztatót, idecsődítette a sajtót és aláírta a népszavazási kezdeményezésünket. Pont az ilyen politikusokból van elege az embereknek. Tenni kellene valamit, nem csak beszélni, ezért a kezébe adtam néhány aláírásgyűjtő ívet, hogy inkább segítsen, ne csak saját magát nyomja előre" - nyilatkozta a Momentum elnöke a 24.hu-nak, miután félbeszakította Szanyi sajtótájékoztatóját.

Az MSZP-s politikus később közleményben reagált az incidensre, amiben indokolatlan kirohanásnak nevezte Fekete-Győr akcióját. Mint írta: az Olimpia rendezésének kérdése az első pillanattól megosztja a magyar lakosságot. Ki ne vágyna a dicsőségre, a rendezés lehetőségére? Csakhogy Magyarországnak egy Olimpia rendezése előtt sokkal súlyosabb szociális kérdéseket és társadalmi feszültségeket kell kezelnie, megoldania.

A Momentum Mozgalom aláírásgyűjtési akcióját több politikai párt is támogatja, hiszen az olimpia rendezésének időszerűtlenségével a legtöbben egyetértenek, ezért a pártok, politikusok saját lehetőségeikhez mérten segítik is az aláírásgyűjtés sikerességét. Ezért tartott sajtótájékoztatót Szanyi a nyugati aluljárónál a Momentum standja előtt, amit a mozgalom szervezőinek előzetesen, továbbá a helyszínen egyaránt jelzett, egyetértésüket pedig nyugtázta.

A Mozgalom helyszínre és alkalomra felvonuló elnöke Fekete-Győr András arrogáns fellépése és a segítségnyújtáshoz való viszonyulása, nemcsak a képviselőt, hanem a többi jelenlévőt is meglepte. "Mélyen elszomorít, mikor valaki az általa kért támogatás mögött hátsó szándékokat feltételez. Így nehéz lesz bármit is elérni, mert csak annak lehet segíteni, aki azt hagyja is. Mindezek ellenére az aláírásgyűjtést a továbbiakban is segíteni fogom" - húzta alá a szocialista EP-képviselő.

Szanyi később újabb közleményben magyarázta el, mi történt szombaton a Nyugati téri aluljáróban. Mint írta: a MoMo elnöke arra kért, hogy segítsek további aláírásokat gyűjteni, majd átadott néhány aláírási ívet, amit köszönettel elfogadtam, s biztosítottam, hogy ez nem lesz nehéz, minthogy meglehetősen tapasztalt aláírásgyűjtő vagyok. Mindezek ellenére a MoMo elnöke az összes mikrofonba azt kezdte harsogni, hogy elege van a politikusokból, akik színháznak akarják használni a kezdeményezésüket.

Mindezek után jeleztem az elnöknek, hogy ha nincs ellenére, akkor megtartanám a sajtótájékoztatómat, ahová őt is invitáltam. Mivel felém kifogást nem jelzett, így a médiamunkatársak elé léptem, s elmondtam, hogy szeretnék csatlakozni azon politikusok sorához, akik személyes kiállásukkal buzdítanak másokat is az aláírásra. Felmutattam a kapott íveket, s elmondtam, hogy ezeket szabályosan kitöltve vissza fogom juttatni a szervezőkhöz. Mondandóm végén a MoMo elnöke ismét a kamerák elé ugrott, s megismételte korábbi cirkuszát, amely szerint a politikusok színháznak használják a kezdeményezésüket. Erre csupán annyit reagáltam, hogy megértem az elnök izgalmait, hiszen tapasztalatból tudom, pokoli nehéz 200 ezer aláírást összegyűjteni.

Ezt követően az internetes felületeken megjelent a MoMo videója, amelyben az elnök főszereplésével, s az én mondataimat gondosan kivágva tájékoztatnak az eseményről. Tagadhatatlan, bizonyos mértékig indokolt a MoMo elnök hisztérikus aggodalma, ugyanis a szombat délutáni érkezésemkor egyedül a munkatársam állt a standjuknál Budapest egyik legforgalmasabb pontján, azaz megérezhették azt a vákuumot, amit a korábbi aláírásgyűjtéseink során mi is megtapasztaltunk: az első pár tízezer aláírás napok alatt megvan, aztán jönnek a kvázi ’nullás’ napok, hetek, amikor már minden aláírásért szó szerint meg kell szenvedni. Feltételezem, járatlanságuk okán gondolták azt, hogy egy ‘kapóra jövő’ szocialista európai parlamenti képviselő legyalázásával tudnak további támogatókat szerezni.

Nos, a sajtóban, illetve a közösségi platformokon látható vélemények alapján elmondható, hogy az ilyen számítások legfeljebb részben jönnek be. Nem jó, ha egy friss mozgalom ugyanazokat a hibákat követi el, mint aszfalthörcsög elődeik, illetve ugyanazokat a hírmanipulációs technikákat alkalmazzák mint a Fidesz. Ezzel legfeljebb korosztályos alternatívát lehet ajánlani a fideszes tolvajbandához képest. Mindazonáltal a kezdeményezésüket változatlanul helyesnek tartom, hiszen az olimpiai hazárd kérdése nem csupán az ő ügyük, hanem országunk minden polgáráé. A kapott íveket tehát budapesti polgárokkal aláíratva akkor is visszajuttatom nekik, ha ugyanakkorát harapnak az ‘adó’ kézbe, ahogy tették amikor azokat átvettem." - fogalmazott Szanyi levelében.

Juhász Péter rendőrt hívott

Juhász Péternek rendőrt kellett hívnia, miután a fővárosi Allee biztonsági őrei nem engedték, hogy aláírást gyűjtsön az olimpiával kapcsolatos népszavazásért a bevásárlóközpont előtt - derült ki a politikus közösségi oldalára feltöltött videóból. Az Együtt alelnöke vasárnap reggel adott hírt arról, hogy az újbudai Allee biztonsági őrei először felszólították őket, menjenek tíz méternél messzebbre a bejárattól, majd amikor ennek eleget tettek, már arra kérték őket, hogy menjenek el, mert magánterületen tartózkodnak. Juhászék nem így látták, rendőrt hívtak, akik megerősítették: jogszerűen tartózkodtak a területen. Annyi kérésük viszont volt, hogy legközelebb az aláírásgyűjtést jelezzék az áruház vezetői felé. Juhász szerint az eset tanulsága, hogy mindenki álljon ki a jogaiért.

A NOlimpia néven, kicsit több mint egy héttel ezelőtt indult budapesti népszavazási kezdeményezés már csak azért is kelthet ilyen viharokat, mert egyetlen hét alatt a szükséges számú aláírások - 138 ezer - több mint felét sikerült összegyűjteni.

Fideszesek kaszálnák el a kezdeményezést

Korábban írtuk: a Momentum 180-200 ezer aláírást szeretne összegyűjteni, hogy biztosan meglegyen a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer érvényes szignó. Részben mert hallják, hogy fideszes aktivisták járják a város és több helyen is aláírják az íveket, amivel egyben érvénytelenné is teszik aláírásukat.

Kapnak postán is aláírásokat külföldről, a pultoknál szintén leadnak íveket a momentumosoknak, ezeket általában önkéntes aktivisták gyűjtik és az Együtt, a Párbeszéd is segít. Sokat várnak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt figyelemfelhívó plakátjaitól, ezek február 1-jén kerülnek utcára. A sajtókoordinátor szerint azzal számoltak, hogy addigra csökkenhet az érdeklődés, ám ettől a plakátok miatt már nem tartanak. Az MKKP 10,5 millió forint gyűjtött össze, ez olyan 350-400 plakáthelyre elég, de remélik, szimpatizánsaiktól még kapnak pénzt. Hétfő óta a párt standjainál is alá lehet írni a népszavazási íveket. Az MKKP Facebook-oldalán az írta „az olimpia előtt rendezhetnénk egy demokráciát is”.

Eközben a DK visszavonta saját online aláírásgyűjtését. Közölték, ők csak a vidékiek figyelmét akarták felhívni a rendezés kockázataira. Azokét, akik nem csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, mert helyi, budapesti népszavazásról van szó, pedig az olimpia nekik is pénzbe kerülne. Ám a DK akciója összekeverhető a civilek kezdeményezésével, így leálltak a gyűjtéssel.

"Aki ezt aláírja, az hazaárulást követ el, ezt jó, ha tudja" - fogalmazott az Echo Tv Sajtóklub című műsorában a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András. A tévé másik műsorában az Angardban Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője pedig azt állította, az olimpia megrendezésére szintén pályázó városok, Párizs és Los Angeles állhatnak a mozgalom mögött.