Ferencváros;tavaszi szezon;OTP Bank Liga;Budapest Honvéd;felkészülési mérkőzések;

2017-02-01 06:52:00

Edzeni és játszani kell

Felkészülési nagyüzemmel búcsúzott január, tegnap ugyanis nyolc élvonalbeli labdarúgócsapat is felkészülési mérkőzést játszott. A Budapest Honvéd a fagyos fővárosban verte román ellenfelét, míg a Ferencváros győzelem nélkül zárta a spanyolországi edzőtábort.

A január 15-25. között Törökországban edzőtáborozó Honvéd együttese szombaton Telkiben kapott némi ízelítőt a csípős magyar télből, a tabella második helyezett csapatára pedig kedden a pestszentlőrinci SZAC-edzőpályán sem vártak a legutóbbinál jobb körülmények. A didergő drukkerek körében legalább az lélekmelengetőként hatott, hogy a pontlevonások miatt a román liga sereghajtója, a Poli Timisoara ellenében szinte minden korábban sérült játékosára számíthatott Marco Rossi vezetőedző – Eppel Márton és Horváth András a kezdőcsapatban, Baráth Botond a kispadon kapott helyet, miközben a műfüves tesztmeccseket elővigyázatosságból kihagyó gólvágó, Davide Lanzafame a Bozsik-stadionban edzett.

További keddi eredmények
Budapest Honvéd–Poli Timisoara (romániai) 1–0
Debrecen–Vasco da Gama de Vidigueira (portugál) 2–1
Villarreal (spanyol)–DVTK 2–6
FTC–Sparta Praha (cseh) 0–0
Haladás–Inter Zapresic (horvát) 1–1, 11-esekkel: 1–4
MTK–Aktobe (kazah) 2–0
Paks–Altaj Szemej (kazah) 2-1

Az 1-0-s Honvéd-sikerrel befejeződő találkozó végkimenetelét végül a második játékrész elején igencsak aktív, lesgólja mellett egy érvényes találatot is szerző Eppel döntötte el. A szombaton bordazúzódást szenvedő, a vizsgálatok után mégis újra edzésbe álló játékos egyébként elmondása szerint már annak is örült, hogy játszhatott. „Elég kellemetlen ez a sérülés, mert igazából az, hogy megzúzódott a bordám, ugyanaz az érzés, mintha eltört vagy megrepedt volna. Szerencsére azonban tudtam játszani, s külön öröm számomra, hogy az én gólommal nyertünk. Fontos volt, hogy pályára léphessek, már csak azért is, hogy ne essek ki a ritmusból” – nyilatkozta a Népszavának a Honvéd házi gólkirálya. „Vigyáznom kell, hogy ne kapjak ütést, egyébként van rá egy védőrész, azt hordom. Nyakunkon a Fradi-meccs, edzeni és játszani kell, nem szabad kényeskedni.”

Valóban, a kispestiek az előzetes programjuk alapján még egyszer, szombaton játszanak felkészülési mérkőzést (ismét Telkiben, akkor horvát csapat ellenében), majd 11-én már a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonása vár rájuk a címvédő FTC stadionjában. „Egyáltalán nem félünk tőlük. Még nem téma napi szinten az a mérkőzés, teljesen normális az öltözői hangulat, remek közösséget alkotunk. Szerintem ezt a félévet egyébként sem kell túlizgulni, annak ellenére sem, hogy két fronton állunk és jó pozícióban vagyunk a bajnokságban. A Fradi elleni egy nagyon nehéz meccs lesz, de hát ugye két meccsen dől el a továbbjutás, a visszavágót pedig a Bozsik-stadionban rendezik” – nyilatkozta lapunknak Eppel.

Tegnap a zöld-fehérek is pályára léptek, Valenciában lejátszották harmadik kinti találkozójukat. Az ellenfél újra cseh egylet volt, mégpedig a mezőny második felébe tartozó szombati játszótárs, a Slovan Liberec után az első osztály 3. helyezettje, az Európa-liga tavaszi folytatásában érdekelt Sparta Praha. A bécsi Rapid és a Liberec elleni vereség után ezúttal kapott gól nélkül zárt a Fradi, ám mivel Thomas Doll csapata is képtelen volt a kapuba találni, 0-0-s döntetlennel zárult a 90 perc. A klub honlapján olvasható élő közvetítés szerint Dibusz Dénes többször is komoly gólhelyzetben hárított, összességében azonban – különösen a második játékrészben – kevés lehetőséget alakítottak ki a felek.

FTC: szinte mindig a képernyőn
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága tegnap nyilvánosságra hozta a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi folytatásának pontos időrendjét. A mérkőzéseket február 18-tól továbbra is egyetlen játéknapon, szombatonként játsszák.
A televízió az őszi idényben megszokott módon közvetíti a meccseket: az M4 Sport egy mérkőzést a 15.30-ra (később 18.00-ra) kiírt kínálatból sugároz, valamint a 18.00-tól (április 1-től 20.30-ra) tett főmeccset is közvetíti. Érdekesség, hogy a legtöbbször a bajnoki címvédő FTC mérkőzései kerülnek képernyőre: hatból ötször.