kereszténység;

2017-02-09 07:05:00

Tanúságtétel

Derék hitvallásként is felfogható, amit a Kolozsvári Magyar Színház direktora az Újszínház igazgatójának írt, amikor megindokolta, társulata miért nem vesz részt a Dörner György vezette teátrumban megrendezendő, úgynevezett IV. Keresztény Színházi Fesztiválon. Egy részlet a levélből: „Gyakorló katolikusként nem tudom támogatni a Keresztény Fesztivált sem, amennyiben a keresztény gondolatot nem a szeretet és befogadás, hanem az erő, az ellenségeskedés és elszigetelődés motiválja.”

Tompa Gábor talán nem is tudja, hogy e mondatában gyakorlatilag összefoglalta a magyarországi keresztény egyházak többségét sajnálatosan átható integrizmus lényegét. Ugyanis a kereszténység ideológiai dominanciájának állami eszközökkel történő biztosítását tűzik ki célul az érintett felekezetek főpapjai hazánkban, amikor a lakosság vallási összetételének megváltozásától tartva szégyentelenül az Orbán-kabinet menekültellenes, gyűlöletkeltő propagandagépezetének részévé válnak maguk is, fittyet hányva az originális keresztény gondolatra. Még ezt megelőzően részt vettek annak az Alaptörvénynek a megszövegezésében, amelyet az ancien régime nem merészelt előzetesen népszavazásra bocsátani, s amelyet politikai konszenzus sem övez; mindezt annak reményében tették, hogy az orbáni alkotmány mintegy semmissé teszi majd a magyarországi szekularizációt, s elősegíti a történelmi egyházak újbóli hegemóniáját az élet minden területén.

E törekvések tulajdonképpen egzisztenciális okokkal magyarázhatók, s természetesen visszafelé sültek el. A népszámlálási adatok napnál világosabban mutatják, hogy az egykori hívek az utóbbi években tömegével szánták el magukat a Tompa Gáborénál is radikálisabb lépésre, s szakítottak a történelmi egyházakkal; nyilván nem függetlenül trón és oltár általuk is megtapasztalt szövetségétől. Róma rosszallását is kiváltotta a magyarországi katolikus klérus elvtelen dörgölőzése a hatalomhoz. Az egyházát az evangéliumi ősforráshoz visszavezetni kívánó, Bayer Zsolt által gyakorlatilag lehülyézett Ferenc pápa a tavalyi év folyamán nem véletlenül maradt távol a hazai Szent Márton-emlékév rendezvényeitől.

A jelenlegi kormánypártok persze Orbán Viktor „színeváltozása” óta törekednek arra, hogy az egyházak lelkek fölötti hatalmát mintegy politikai hatalommá konvertálhassák. Ezért született meg a gyalázatos magyar egyházügyi törvény, melynek kodifikálása ellen amerikai kongresszusi képviselők is petíció útján tiltakoztak, s amely a törvényhozásnak adta a jogot, hogy valamely közösséget egyházként ismerjen el. Ebben áll a kabinet zsarolási potenciálja. Amely gyülekezet lerántja a leplet a miniszterelnök hipokrita voltáról és szociális érzéketlenségéről - mint teszi azt Iványi Gábor közössége -, az ne is álmodjon egyházi státuszról. E helyzetben csupán azoknak a jóérzésű klerikusoknak, illetve laikusoknak a tanúságtételére számíthatunk, akik a kolozsvári színigazgatóhoz hasonlóan a lelkiismeretükre hallgatnak, s elutasítják a kereszténység fogalmával való, politikai indíttatásból történő visszaélést.