Magyar Nemzet;körözés;cáfolat;Polt;Gulyás;

2017-02-09 19:16:00

OLAF - Mégsem körözik Gulyást, de akkor kit köröznek?

Nemzetközi és európai elfogatóparanccsal keresik Gulyás Lászlót, a 4-es metró beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjét - írtuk a Magyar Nemzet alapján, a lap pedig Polt Péter legfőbb ügyész levelére hivatkozott. Igaz, a levélben nem nevezte meg, hogy ki ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a 4-es metró ügyében, de a Magyar Nemzet úgy vélte, hogy Gulyás Lászlóról, Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester egykori bizalmasáról van szó. A Magyar Idők rá is kérdezett az ügyészségnél, hogy kit köröznek, de erre a nyomozás érdekeire tekintettel nem válaszoltak. A Nemzet szerint Gulyást őrizetbe vették, de előzetes letartóztatását a bíróság elutasította. Ám dramaturgiai forulatként csütörtök kora este megérkezett a cáfolat. 

A Fővárosi Törvényszék pontosítása „Alstom-ügyben” 

2017. február 9-én a Magyar Nemzet nyomán a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Budai Központi Kerületi Bíróság az „Alstom-ügyben” nem bocsátott ki Gulyás László nevű személy ellen sem nemzetközi, sem európai elfogatóparancsot, és ilyen indítvány nem is érkezett a bírósághoz. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 6-án elutasította annak a férfinak az előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség tartozás fedezete elvonása miatt indított eljárást. A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, így az 2016. október 12-én jogerőre emelkedett. A Központi Nyomozó Főügyészség – az úgynevezett „Alstom-ügyben” - gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három személy, köztük a fenti ügyben gyanúsított férfi ellen is. Az „Alstom ügyben” az első ügyészi indítvány csak a tartozás fedezetének elvonása miatt indult másik ügyben született elsőfokú döntést követően érkezett a bíróságra. A gyanúsítottal szemben ügyészi indítványra 2017 januárjában mindkét ügyében európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a bíróság.

Maga az érintett, Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetője az Indexnek csütörtök kora este kijelentette, hogy tévesen azonosították, nem áll körözés alatt, és ráadásul itthon is van, Magyarországon tartózkodik.

Demszky Gábor "tűzbe tenné a kezét" Gulyás Lászlóért. A volt SZDSZ-es főpolgármester csütörtökön az ATV-nek kijelentette, sem neki, sem Gulyásnak nincs köze a 4-es metró körüli visszaélésekhez. Az MTI az atv.hu-ra hivatkozva azt írta: a volt főpolgármester leszögezte, hogy soha semmilyen szabálytalanságot nem tapasztalt a munkájában, sem visszaélésre, sem panaszra okot adó körülmény nem merült fel, "amikor a négyes metró projekt indult, Gulyás László volt az egyetlen a környezetünkben, aki korábban metrót épített, ő volt az első igazgatója a DBR metróprojektnek".  A volt főpolgármester azt is elmondta, hogy bár ő sem bujkál, nem érték el a hatóságok. Az Alstom-ügyben vizsgálódó bizottság meghallgatására pedig azért nem ment el, mert tíz nappal később kapta meg a levelet.