menekültválság;

2017-02-20 09:49:00

Mérséklődik a menekültválság

Az Európai Unió már nincs akkora pánikban, mint 2015-ben. Kedvezőbb a közhangulat, de a probléma továbbra sincs megoldva - közölte Miroslav Lajčák külügyminiszter a SITA hírügynökséggel, amelyet az Új Szó idézett honlapján.

Lajčák elmondta, hogy 2015-ben az Európába hatalmas számban érkező menekültek pánikot keltettek. Az országok elvesztették azon képességüket, hogy meghallgassák egymást és konszenzusos megoldásokat keressenek. Hozzáfűzte, hogy Közép-Európa figyelmeztetett, hogy megoldást kell találni a menekültválságra és a mesterséges kvóták nem lesznek működőképesek. Lajčák szerint napjainkban már a gyökerektől kezdik el kezelni a problémát.

Már jobb a közhangulat az unióban, de a probléma továbbra sincs megoldva. "Törökország nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2016-ban a menekültek érkezésének csökkenését érzékelhetjük a balkáni útvonalon. Ugyanakkor 17%-kal emelkedett a Földközi-tengeren keresztül érkező bevándorlók száma, 90%-uk Líbiából érkezik. De már nem érzékelhető egzisztenciális nyomás. Keresik a megoldásokat, azt mondhatom, hogy javult egymás meghallgatásának a képessége" - mondta, valamint hozzáfűzte, hogy régebben voltak olyan vezetők, akik nem reális megoldásokat javasoltak, róluk már nem beszélnek.

Lajčák szerint a menekültválságot globális jelenségként kell kezelni, örül neki, hogy az ENSZ is foglalkozik vele, és szeretné ha közvetlenebb kapcsolat alakulna ki az EU és az ENSZ között. "Mi, az euroatlanti közösség egy olyan helyzetbe kerültünk, hogy monopolhelyzetben vagyunk az igazsággal, és úgy véljük, mindenki, aki eltérő véleményen van, téged, vagy meg akar bennünket károsítani. Sajnos sok ülést ültem végig, ahol nem biztosítottuk a megértésünkről a másik oldalt" - mondta.

"Ha úgy közelítem meg a dolgokat, hogy csak az én álláspontom lehet helyes egyedül, akkor olyan helyzetbe kerülök, amelyben két monológ hangzik el, amelyek nem találkoznak. Azokkal is kommunikálnunk kell, akik más véleményen vannak, mert ha a saját bezárt világunkban élünk, és azt bizonygatjuk, hogy milyen jók vagyunk és mindenki más rossz, akkor mindenki más is bezárkózik majd a saját világába, és ugyanezt állítja majd rólunk" - mondta.

"Hogyha a szituáció megoldása számunkra azt jelenti, hogy mindenki ismerje el, hogy igazunk van, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem oldjuk meg ezeket a problémákat" - fűzte hozzá.