Búcsú Berek Katitól

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Berek Kati érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze.

Agyvérzés utáni első szerepében, A szentek kútja előadásában, Cserje Zsuzsa rendező szeretetteljes, kitartó hívószavára, az Esztergomi Várszínházban hátborzongató és ugyanakkor gyönyörű volt, amit csinált. Egy néma koldusasszonyként – Cserje direkt neki írta a darabban nem létező szerepet - a korlátba kapaszkodva, oldalazva araszolt lefelé a lépcsőn, és látszott rajta, hogy valamennyi mozdulat iszonyúan fáj neki. Maga volt a megtestesült fájdalom és kisemmizettség, aki minden nyomora mellett sem hajlandó megadni magát a sorsnak, roppant akaraterővel, bár iszonyú szenvedések árán, de talpon marad. Akarata ellenére Berek Kati lejátszott mindenkit, ha színpadon volt, csak rá lehetett figyelni, mert annyira erőteljes, valódi, karizmatikus volt a létezése, igazi gyötrődéseit is belesűrítette a figurába.

Amikor pedig agyvérzést kapott, és a jobboldala teljesen megbénult, azt mondták neki az orvosok, hogy nem tud majd kiszállni a tolószékből. De ő elhatározta, hogy fél év múlva beszél és jár, és bizonyos idő után saját felelősségére hazament a kórházból. Elképesztő mit csinált végig. Többször is nála járva, láttam ebből egy s mást. Kezdetben nem is látott, ezért először csak néhány betűt tudott elolvasni, majd fokozatosan napi két óra hangos olvasás lett a penzuma, hogy ő, a legendásan szép beszédű színész, újra megfelelően tudja formálni a szavakat. Ehhez napi két óra torna is társult. És számomra a legelképesztőbb, önkínzással felérő gyakorlat az volt, hogy az ötödik emeleti lakásából lelépcsőzött a földszintre, majd fölment, ez kezdetben oda-vissza másfél óra hosszat tartott. Közben megtanulta bal kézzel kezelni a számítógépet. És bár kérette magát, de azért több produkcióba is visszacsábítható volt a színpadra, mert magának is bizonyítani akart, hogy megállja a helyét. Az Új Színházban, a Vérnászban, Novák Eszter rendezésében, bár bottal járt, de már megszólalt. Aztán a Merlinbe is elcsábították, majd az új Nemzeti nyitóelőadásában, Az ember tragédiájában ő volt a Föld Szelleme.

A hatvanas éveinek elején járt, amikor rátört a galád hirtelenséggel támadó betegség. Éppen eljátszotta egyik nagy álmát, Kecskeméten Orbánné volt a Macskajátékban, és Egerbe készült, hogy Az öreg hölgy látogatásának címszereplője lehessen. De ezt már soha nem játszhatta el, közbeszólt az agyvérzés, ami tán nem volt véletlen, mert meglehetősen intenzív, túlpörgetett életet élt. A Népi Kollégiumok Országos Szövetségének tagjaként végezte a főiskolát, és ez azt is jelentette, hogy bizonyos mértékig évtizedekre meg is maradt mozgalmárnak, aki szeret új dolgokban részt venni, forradalmi terepnek gondolja a színházat is, vagy éppen a munkásszállókat, ahol akár holtfáradt melósoknak sem hagyta abba a szavalást, ami az egyik fő erőssége volt. Messze zengő hangján, sajátos értelmezésben, mondta a verseket.

Tizennyolc évig volt a Nemzeti Színház tagja, jól álltak neki a tragikus szerepek, de mindig volt humora is. Amikor megalakult egy az amatőr mozgalom sok eredményét is magába olvasztó kis műhely, a Huszonötödik Színház, oda szerződött. Itt rendezte A búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála című darabot, amiben a halhatatlan lovag korszerűsített meséje bámulatos energiával, világmegváltó hevülettel, irigylésre méltó hittel jelent meg. Megint csak előjött a mozgalmár jelleg, a produkciót jókora lelkesedéssel elvitték olyan településekre is, ahol színház még sohasem járt. Amikor sok minden nem úgy alakult a Huszonötödikben, ahogyan azt elképzelték, Berek visszaszegődött a Nemzetibe, de itt is csalódott, ekkor már nem kapott megfelelő szerepeket. Nem ücsörgött megkeseredetten szitkozódva a büfében a babérjain, nyugdíjas kora környékén mert váltani, Győrbe szerződni, és jól bevált Trabantjával ingázni. Győrben játszotta Az ember tragédiájában, egy vitatható előadásban, Lucifert, szinte moccanatlan volt és dermesztően rideg, maga volt a metszően okos sátán. Vidéken érezte, hogy megint nagyon szükség van rá, csak az agyvérzés parancsolhatta le a deszkákról, amiket aztán újra birtokba vett, majd a pályája hosszú hallgatással fejeződött be.

Kissé férfiasan kemény, de elérzékenyülésre is könnyen hajlamos, jellegzetes, nagy színésznő volt.