verekedés;Zala megye;közmunkások;

2017-02-28 09:41:00

Megütötte a polgármestert egy közmunkás Zalában

Vádat emeltek egy közmunkás ellen, aki ököllel arcul ütötte a polgármesterét - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség kedden.

A büntetlen előéletű férfit 2015. nyara óta közfoglalkoztatottként alkalmazta a Magyarszentmiklósi Önkormányzat. A helyi polgármestertől 2016. szeptember 16-án arra kapott megbízást, hogy a falu templomának felújítására szánt építőanyagot pakolja be a tűzoltószertárba.

A férfi megtagadta a telefonon kapott utasítás végrehajtását, mire a polgármester közölte vele, hogy akkor megszünteti a munkaviszonyát.

A beszélgetést követő napon a férfi lakása ablakából észrevette, hogy a polgármester két gyermekével a helyi kultúrházba tart. Utánuk eredt és az épületben belekötött a polgármesterbe, akit először tisztségéről való lemondásra szólított fel, majd rátámadt és ököllel arcon ütötte, pólóját és nyakláncát is elszakította.

A bántalmazás következtében a sértett orrcsontjának zúzódását szenvedte el, mely sérülés 8 napon belül gyógyult.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen a Nagykanizsai Járásbíróságon, akivel szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt - írta a Zala Megyei Főügyészség közleményében.