6.oldal;EU;lapszemle;fiatalok;

2017-03-23 07:23:00

A magyar fiatalok 80 százaléka lelkesedik az Unióért

Die Welt

A magyar fiatalok 80 százaléka lelkesedik az unióért, de azért az is látszik, hogy hat rájuk a hivatalos propaganda, hiszen a tágabb térségen belül mindenki másnál veszélyesebbnek tartják a bevándorlást. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a 15 és 24 év közötti korosztály 3 ezer tagjának megkérdezésével végeztek a németeknél, osztrákoknál, lengyeleknél, cseheknél, szlovákoknál és magyaroknál. Ami a migrációt illeti, a megkérdezett magyarok 70 százaléka mondta azt, hogy félni kell az idegenektől, utánunk a szlovákok következtek a sorban 68 százalékkal, és csak kicsit jobb a helyzet Lengyelországban, illetve Csehországban, ahol 60 százalék vélekedik ugyanígy. Ezzel szemben az osztrákoknál csupán 36, a németeknél pedig mindössze 27 százalék van ezen a véleményen. Hasonlóképpen az élre kerültünk, amikor arról volt szó, hogy a menedékkérők megterhelik-e a szociális rendszert. A visegrádi államokban megkérdezettek csaknem háromnegyede elutasította a menekültek befogadását is. A németeknél ellenben 60 százalék az erősödő nacionalizmust és idegenellenességet látja fenyegetőnek Európában. Viszont a magyaroknál a kormányzati retorika ellenére négyötöd kedvezőnek tartja az uniós tagság előnyeit, így a békét és azt, hogy külföldön lehet tanulni és dolgozni.