egyházak;keresztényüldözés;

2017-03-25 07:05:00

Kereszténymentés másként

Vannak a világon ismert, bejáratott keresztényüldöző rezsimek, mint Észak-Korea vagy Szomália, és vannak új, feltörekvő latorállamok, amelyek csak mostanában – szorgos jogtiprásuk eredményeként – kerültek fel a keresztények emberi jogainak megsértését regisztráló Open Doors szervezet feketelistájára. Azerbajdzsán az utóbbi kategóriába tartozik: az Orbán-kormány új barátja és a keleti nyitás egyik célországa 2011-ben jelent meg a keresztény jogvédők monitorán, amikor az ázsiai diktatúrában új egyházi törvényt fogadtak el. A jogszabály alapján minden egyházi szervezetnek regisztráltatnia kell magát (honnan olyan ismerős?), de az iszlám kötődésű hatóságok teljes szabadságot élveznek annak eldöntésében, hogy kinek a regisztrációs kérelmét fogadják el. Aki nem regisztrál, azt megbüntetik, illetve szektának bélyegzik, utat engedve az állami üldözésnek. De az sem jár sokkal jobban, akinek a regisztrációja sikerül: a bejegyzett keresztény közösségek tagjai állásvesztésre, titkosszolgálati megfigyelésre, folyamatos zaklatásra számíthatnak.

A mi kormányunk, amely újabban szeretné a világ elnyomott keresztényeinek védelmezőjeként láttatni magát, feltűnően szoros kapcsolatokat ápol a keresztényüldöző Azerbajdzsánnal (amúgy a szintén toplistás Üzbegisztánnal,Türkmenisztánnal, Kazahsztánnal is). A liezon a baltás gyilkos hazaengedésével kezdődött, majd a magyar first lady dupla azeri útjával folytatódott: Orbán Viktor felesége tavaly kitüntette a bakui diktátor nejét, idén pedig közösen nyitott meg egy kiállítást az időközben – a rendszerváltás előtti nacionálkommunista szokásokat idézve – alelnökké emelt elnöknével. A kitüntetéssel a korabeli indoklás szerint a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának, Óvodájának és Általános Iskolájának juttatott azeri adományt köszönt meg a magyar kormány. Ami, ha jól értjük, azt jelenti: amennyiben Azerbajdzsán Magyarországon támogatja az itt semmilyen üldöztetést nem szenvedő és pénzben sem szűkölködő keresztényeket, akkor odahaza Orbánéktól akár üldözheti is őket. Mindenesetre nem tudunk róla, hogy akár az említett látogatások során, akár mondjuk az elmúlt évek magyar-üzbég, magyar-kazah vagy magyar-türkmén hivatalos találkozóin szó esett volna (netán erélyes tiltakozás formájában) a keresztényüldözésről. Pedig az Orbán-kormány vállról indítható mentőcsapata, Rétvári Bence régóta készenlétben áll: a közelmúltban egy nemzetközi konferencián a nehéztüzérség bevetését is felajánlotta a világ elnyomott keresztényei érdekében, akiknek a szenvedéseit szerinte egy ütős, a figyelmet a keresztényüldözés veszélyére irányító európai vándorkiállítással tudnánk igazán hatékonyan enyhíteni.

Nem tréfa: a menekültekkel való embertelen bánásmód miatt sokat bírált Orbán-rezsim tényleg “keresztényüldözés elleni központként” kívánja szebbre retusálni a róla kialakult gyászos képet, külön helyettes államtitkárságot és milliárdokat áldozva hányatott sorsú hittestvéreink verbális megmentésére. Pedig ha valóban komolyan gondolnák, kezdhetnék a mentőakciót Azerbajdzsánban is, mondjuk egy ingyenes keresztvetéssel és egy rövid imával a legközelebbi vizit során: a keresztényeken talán többet segítene, mint az elvtelen törleszkedés a pénzben fürdő ottani hatalmasokhoz (ha hiszünk a krisztusi tanításban, akkor mindenképp), és hitvallásnak sem lenne utolsó. Az üldözötteknek valódi bátorságra van szükségük a keresztény hit vállalásához – történelmi tapasztalat, hogy gyáva, konfliktuskerülő politikával sosem lehet segíteni rajtuk.