Csoda rendelésre

Itthon és külföldön is sorban állnak műveiért, ám Varga Judit zeneszerző-zongoraművész még mindig falusi kislányként utal magára. Közben viszont mutatja az utat másoknak. A Bartók-Pásztory díj idei zeneszerzői győztesével beszélgettünk.

Fekete Gyula laudációját hallva nem csupán Varga Judit tekintete homályosul el a teremben. A zeneszerző szavai nyomán kivételes életút bontakozik ki a díjátadón megjelentek szeme előtt, a díjazott pedig csak nehezen tud megszólalni a meghatottságtól. Annál szebben beszél utána – lapunknak is. „Amikor megkaptam a levelet, hirtelen elakadt a lélegzetem – meséli még mindig párás tekintettel Varga Judit. – Eleget beszélek és játszom színpadon, az, hogy elsírom magam, nem gyakran szokott megtörténni. Tegnap, mondjuk, pont igen: a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában játszottam, ahol 30 évvel ezelőtt életemben először álltam színpadon. Ezek nagy dolgok.”

Varga Judit a Győr melletti Gönyűn született 1979-ben. A faluba hetente kijáró hegedűtanár hívta fel tehetségére a szülei figyelmét, akik elvitték a győri zeneiskolába. Így kezdődött a tündérmese. „Kisebbfajta csoda, hogy én most itt vagyok – mondja Judit mindenféle pátosztól mentesen. – Esetemben nem arról van szó, hogy egy tanár vagy egy intézmény segített, hanem, hogy Magyarországon olyan képzés van a legalsó foktól az egyetemig, ami képes a tehetségeket halászni a tömegből. Elérni, hogy egyetemi tanár lehessen egy falusi kislányból. Ezt pedig végső soron Bartóknak és Kodálynak köszönhetjük.”

Így jutott el Varga Judit Gönyűről a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, s onnan a bécsi zeneakadémiára. Ma már mindkét intézményben tanít. „Nehéz dolog ez. A felvételi után minden évben rosszul alszom két-három éjszakán át. Óriási felelősség eldönteni, hogy az egyik növendékből lesz valami, a másikból nem. Csak évek múltán derül ki, jó döntést hoztunk-e. Most diplomázik az első növendékem. Látni, hogy a fiatal, tehetséges fiúból érett férfi és piacképes zeneszerző válik – boldogság!”

A komponista azt vallja: az ember nem a díjakért dolgozik, ám amikor kétségei vannak, jó rájuk visszagondolni, érezni, hogy a külvilág is elismeri. Márpedig neki bőven van mire emlékeznie: hazáján kívül Ausztriában is rendszeresen kitüntetik. Mint mondja, a díj azért is jelent sokat számára, mert fiatal lányként egy rosszul sikerült vizsga után Bartók saját Mikrokozmosz-felvételei segítségével értett meg sok mindent a zeneszerzésről és előadásról. „Például arról, miként játszunk saját művet. Izgalmas, hogy nem tartozom felelősséggel a szerző iránt, mert az én vagyok. Múltkor a főpróbán írtam át az egyik darabomat, aztán a koncerten hirtelen mégis az eredeti verziót találtam jobbnak, úgy játszottam. De abból is rengeteget tanulok, ha mások játsszák a műveimet: például, hogy miként kell kommunikálnom a kottában. Micsoda félreértések adódhatnak még akkor is, amikor úgy érzem, világosan leírtam a zenémet papírra! Ami, ugye eleve alkalmatlan erre… Pályakezdőként akadt, hogy koncerten szolidan téptem a hajam, mert teljesen félreértettek, és dupla tempót vettek. Aztán belenéztem a kottába, és kiderült: nem írtam be tempójelzést.”

Varga Judit elismertségét mutatja, hogy – kortársai között kivételes módon – száz százalékban megrendelésre dolgozik. Komolyzenei művei mellett ír filmzenét, de ő készítette a Prima Primissima Díj zenei arculatát is. Az alkotói válság szele néha meglegyinti. „De a kétségbeesés, a leadási határidő és az üres bankszámla nagyon inspiratív – magyarázza nevetve. – Persze vannak trükkök, amik be tudják indítani a fantáziámat. Ha tényleg semmi ötletem sincs, leülök írni valami nagyon rossz darabot, csak legyen már valami a papíron. Aztán egy-két perc után a zene elkezdi kinőni magát, s végül csak el kell dobni az első két percet. Csinálni, csinálni, csinálni, ez a titok. Mindig az én lehető legjobbamat hozni. A közepes nem elég.”

Azt mondja, karrierje elején úgy döntött: nem foglalkozik azzal, ő-e az egyetlen nő a színpadon. „A zene a fontos. A zeneszerzés nem sport, ahol a férfiak gyorsabban tudnak futni, sőt: nem tudom, lehet-e ilyet mondani, de a nőknek az érzelemkifejezés az erősségük, ami a zenében alapvető. Ez persze önmagában nem elég: komoly építészeti tudásra van szükség, pici hangokból, építőkockákból felhúzni egy teljes épületet, ami meg is áll. Ez lehet, hogy inkább maszkulin tehetség. Szerintem mindkettőre szükség van. A múlt – a társadalmi szerepek, hogy a nő eleve nem is tanulhatott – kitermelt egy csomó híres férfi zeneszerzőt, de ezt nem azt jelenti, hogy ez egy férfiszakma.”

És megemlít egy roppant fontos mozzanatot is: „Nekem nem volt női példaképem. Az, hogy most a budapesti és a bécsi zeneakadémiának női zeneszerzéstanárai vannak, óriási dolog. Az egy-két női növendék nagy szemekkel néz ránk, mert bennünk látják a jövőjüket. Hogy hova lehet eljutni. Ezt nekem magamnak kellett kiharcolnom, elhitetnem – önmagammal is – hogy van helyem a férfiak között. És van.”

A Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj

Bartók özvegye, Pásztory Ditta végakarata szerint azok a kimagasló művészeti tevékenységet végző hazai zeneszerzők és zenei előadóművészek kapják, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez. 1984 óta minden évben március 25-én, Bartók Béla születésének évfordulóján adja át a Zeneakadémia legnevesebb professzoraiból álló, kilenctagú kuratórium. Az idei másik győztes Takács-Nagy Gábor hegedűművész-karmester.