végrehajtás;ORÖ;

2017-03-28 21:30:00

Végrehajtás az ORÖ-n

Végrehajtási eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzet az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) ellen, miután a szervezet a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki tavalyi szerződéseit. A lap azt követően indított pert az ORÖ ellen, hogy birtokába került egy hangfelvétel, amelynek tanúsága szerint a szervezet hivatalvezetője tavaly egy szakmai bizottság ülésén az önkormányzat lehetetlen állapotairól beszélt.

Állította, az ORÖ alkalmazottai között nincs szakmailag felkészült munkatárs, az összefonódások miatt az állásokat olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akiknek a tevékenysége mögött nincs munka.

A hangfelvétel alapján a lap azt akarta megtudni, hogy az ORÖ új elnökének hivatalba lépése óta milyen tartalmú és összegű megbízásokat kötött a közpénzből működő szervezet. A bíróság január végén kötelezte az önkormányzatot a kért információk kiadására, amire 15 napja lett volna, de azóta sem történt semmi.