gyújtogatás;aktivisták;környezetvédő;Hans Hedrich;

2017-04-04 17:44:00

Felgyújtották a népszerű jogvédő aktivista kerítését

Ismeretlen elkövetők felgyújtották kedd hajnalban Hans Hedrich jogvédőként is ismert erdélyi környezetvédelmi aktivista segesvári házának a kerítését - közölte a Főtér.ro portál.

Az esetről maga az aktivista tájékoztatta a nyilvánosságot a közösségi oldalán. Közölte: a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet, ezt követően pedig bűnügyi helyszínelés kezdődött. Azt is hozzátette, hogy részletekkel nem tud szolgálni, mert nem tartózkodik Segesváron. A gyújtogatás azt követően történt, hogy január végén az aktivista háza elé parkolt autóját gyújtották fel. Ezúttal is gyúlékony anyaggal átitatott rongydarabokat használtak, amelyekből a kerítés mellett elhaladó földgáz-vezetékre is jutott. Amint a portál fogalmaz, a gyújtogatók minden bizonnyal robbanást akartak előidézni.

Andreea Pop a Maros megyei rendőrség szóvivője elmondta: a rendőrség bűnügyi dossziét nyitott az ügyben. Hozzátette, még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy szándékos károkozás történt. 

Hans Hedrich 2013-ban jelentést írt a székelyföldi famaffiáról, sepsiszentgyörgyi civilekkel közösen próbálta megakadályozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó társaság rétyi üzemének beindítását, amely a civilek szerint többet árt a környék természeti és gazdasági ökoszisztémájának, mint amennyi anyagi hasznot forgat vissza a helyi közösség életébe. Meggyőződésük, hogy a rétyi üzem jogtalanul szerezte meg a beindulásához szükséges engedélyeket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület - melynek Hedrich az alelnöki tisztségét tölti be - bírósági úton igyekszik megsemmisíttetni. 

A politológus végzettségű, magyarul is kiválóan beszélő aktivista többször állást foglalt Románia föderalizálása mellett, és szót emelt a székelyföldi autonómiamozgalommal vagy jelképhasználattal szembeni hatósági fellépés ellen.