Rendszerváltó Jézus

Passio XXI címmel egy mai passiótörténetet mutattak be a Budapest Sportarénában Alföldi Róbert rendezésében. A látványos, zenés, táncos előadásban a Messiás egy mai lázadó fiatalember, aki ugyanarra a sorsra jut mint bibliai elődje.

Ha Alföldi Róbert nevét kiírjuk egy plakátra, akkor számítani lehet arra, hogy ahová hirdetjük az eseményt, legyen az egy kisebb, nagyobb színház, vagy akár Aréna, biztosan tele lesz. Ráadásul, ha egy modern XXI. századi Passiót hirdetünk, még inkább reménykedhetünk a sikerben.

A Zikkurat producere, Rosta Mária dolgozott már korábban Alföldivel televízióban, színházban. Hisz benne és gondolom hisz az Alföldivel közös projekt sikerében is. Most kissé provokatívan a Budapest Sportarénában játszották hivatalosan csupán egyetlen alkalommal a Passio XXI című előadást. Éppen virágvasárnap.

Óriási várakozás előzte meg a dolgot, viszonylag hamar elfogytak a jegyek. A tömeg, mintha egy koncertre érkezett volna, sokan önmagukat szelfizték, mások vörösborral teli poharakkal a kezükben ültek be a szektorba, mintha a passió történet egyik fő jelentére készültek volna elő. A látvány, Menczel Róbert díszlete már üresben, szereplők és fények nélkül is megkapó volt. Az Aréna két oldalán két színpad, közötte pedig egy hosszú keskeny kifutó. Amikor pedig megjelentek a szereplők az egész élni kezdett, az Aréna célszerű, bejátszható színpadi térré változott volna. Szinte a csarnok bármelyik részéről lehetett élvezni a látványt, ezt a kivetítők is erősítették. Kellett persze hozzá a mozgás (koreográfus Gergye Krisztián). A táncosok és a tömeg a látvány mellett a másik nagyon profi elemének bizonyult az előadásnak. Betöltötték a kifutót, ritmust adtak a történetnek, és nem utolsósorban karaktert.

A történetet az ismert kortárs erdélyi drámaíró a Bánya trilógia szerzője Székely Csaba jegyzi. Egy modern mai passió, biblia szereplőkkel és a bibliai eseményeket szabadon felidézve. Csakhogy a sztori most játszódik, Jézus (Szabó Kimmel Tamás) egy lázadó fiatalember, akit az anyukája Mária (Pápai Erika) próbálja megóvni attól, hogy Messiásnak képzelje magát, de ez nem sikerül. És itt van rögtön a másik kulcsfigura Júdás (Stohl András), aki megszervezi a fegyveres lázadó szabadcsapatot, az Ezüstgárdát, melynek a tagjai „kisöprik a szemetet”, vagyis felszabadítják majd az országot, eltűntetik Jeruzsálemből a rómaiakat, legalábbis a terveik szerint. Kell persze ehhez az egészhez egy Mester, egy Vezér, egy Messiás. Aki szeretetet hirdet, talán ezért veszélyesebb a korábban magukat Messiásnak képzelőktől.

A történet megpróbálja megmutatni a Messiássá válásnak a folyamatát, de a műfajból és a vállalkozás méretéből fakadóan ennek csupán a felületét éri el. Néhány hívó szót, kissé didaktikus gesztust kapunk csupán innen. Sokkal izgalmasabb és mélyebbre is megy a másik oldal, az elnyomók bemutatása. A főpapok, Kajafás (László Zsolt) vezetésével itt a Kis Pál és a Borz népszerű dalát, a Disznók táncát éneklik. Igen ez egy fontos ötlet, talán nem mindig működik, néhol kissé erőltetett, hogy ismert mai dalok eredeti dalszövegekkel ékelődnek be az előadásba. A mai tinik kedvenc csapatai többek közt Anna And The Barbies, Ocho Macho, Tankcsapda, Quimby dalszövegei hangzanak el, dramaturgiailag beemelve a történetbe, áthangszerelve.

A lehetőségekhez képest a zene jól szól (Óbudai Danubia Zenekar és egy rockzenekar közreműködésével). A kórusokat már nem mindig lehet érteni, de többségében látjuk a szövegek feliratait a kivetítőkön. Két énekes is lényeges szerepet kap Feke Pál, mint Péter, illetve Tóth Gabi, mint Magdolna. Mindketten főként a daloknál otthonosabbak. Jordán Tamás Simonként, Júdás apjaként néhány hangsúlyos mondatával képes komoly súlyt adni a figurának. A szereplők viszonyrendszere sokszor elnagyolt, leginkább a motivációkig jutunk el. Hangsúlyos viszont Pilátus (Fekete Ernő) megjelenése. Pilátus, mint egy mai praktikus politikus takarítja el a színről a rendszerváltásért vér nélkül, szeretettel küzdő Jézust. Másokkal mondatja ki az ítéletet. És az „Ember” és a „Terrorista” közül végül a nép az előbbi halálát akarja. Jézust így ma is eléri a kereszthalál, amit inkább egy szimbolikus gesztusként lehet értelmezni.

Alföldi rendezése több mai morális problémát felvet, a szabadság, a lázadás, a hatalom útvesztőibe kalauzol. De ezeken az utakon most nem visz végig, csupán egy-egy ismerős zsigeri felismerésre ad alkalmat. Az utolsó dal útravalóul, azoknak is, akik még az előadás után becsatlakoztak a CEU tüntetésbe, vagy azoknak, akik ellen tüntettek a demonstrálók a Quimby szerzeménye, a Senki se menekül:

„Hát szoríts magadhoz mindent ami fontos és üvölts az ég felé / Mert amit nem becsülsz meg ma az holnapra már mind az ördögé lesz / És aztán hívhatsz papot, gyónhatsz százszor, mámorba márthatod a fejed / De már soha többé nem felejted el, hogy ez volt az egyetlen egy kis életed / Látod ott a semmi ágán most is egy nagy holló hegedül / Nem vagy egyedül, senki se menekül / (Senki se,) senki se menekül.”