Fidesz;Európai Néppárt;liberálisok;ALDE;

2017-04-11 16:33:00

Liberálisok - Meg kell állítani a Fidesz "ámokfutását"

 A Magyar Liberális Párt arra kéri az európai liberálisokat tömörítő ALDE-t, gyakoroljon nyomást a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppártra, hogy vizsgálják ki a magyarországi eseményeket.

A Liberálisok ifjúsági szervezetének, a LIFT-nek az elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Áder János a felsőoktatási törvény módosításának aláírásával "elvesztette államfő jellegét". Sermer Ádám hozzátette: az első pillanattól fogva tudták, hogy a köztársasági elnök nem a nemzetet, nem a társadalom egészét, hanem csupán a Fidesz-kormányt képviseli, "csupán a Fidesz államfője".

Nem Brüsszelt, hanem a Fidesz "ámokfutását" kell megállítani - jelentette ki a politikus, aki hangsúlyozta, megkeresik a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) nevű ernyőszervezetet. Tőlük azt kérik majd, hogy vegyék rá a velük koalícióban lévő Európai Néppártot, vizsgálják ki a magyarországi eseményeket.

Sermer Ádám azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a Néppárt a vizsgálat végén kizárja a Fideszt.

A politikus emellett hangsúlyozta, hogy jelenleg a CEU bezárása miatt zajlanak tüntetések, de a kormány ugyanezzel az módszerrel, ugyanazokkal az "orosz mintára kialakított" törvényekkel támadja a civil szervezeteket is, mint az egyetemet.